Dunai hajóbaleset: mégsem merülnek le a búvárok, nem olyanok a körülmények
Úgy volt, hogy talán megpróbálják, de erre egyelőre mégsem kerül sor.
Úgy volt, hogy talán megpróbálják, de erre egyelőre mégsem kerül sor.
Teljesen más súlycsoportba tartozik a 40 tonnás Hableány sétahajó és a vele összeütközött 5000 tonnás szállodahajó, a Viking.
Már csak egy ember van kórházban a szerda esti dunai hajóbaleset túlélői közül – hangzott el az M1 csatornán csütörtök délután.
A Parlament közelében történt szerdai hajószerencsétlenség miatt a Vodafone is kiveszi a részét a segítségnyújtásból.
Térképen és idővonalon és megpróbáltuk rekonstruálni, pontosan hogyan történhetett a szerda esti budapesti hajóbaleset.
Egy koreai turistacsoport hajóját gyűrte maga alá egy nagyobb hajó csütörtök éjjel a Dunán.
Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonon beszélt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.
A Duna vízállása Budapestnél szerda este kilenckor 501 centiméter volt, csütörtök délelőtt 10 órakor pedig 513 centiméter.
A hvg.hu munkatársa az Uzsoki-kórházban beszélt a dél-koreai nagykövetséghez közel álló forrással.
A hajókapitány szerint pontosan ki fog derülni, hogy ki a felelős.
A főpolgármester az érintett társaságokat is bevonná. Közben a BKV-vezér elrendelte a közlekedési társaság kishajóinak műszaki felülvizsgálatát.
Nemcsak a megáradt folyó, a baleset maga is sokkoló lehetett.
Büntetőeljárásban vizsgálják a dunai hajóbaleset körülményeit, ezt jelentették be a rendőrség és a katasztrófavédelem közös sajtótájékoztatóján. Levetíttek egy videót is az esetről.
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszter, Hollik István kormányszóvivő és Varga Mihály miniszter, a tájékoztató elején Gulyás röviden beszélt a dunai hajóbalesetről is.
„A büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen zajlik, tömegszerencsétlenséget okozó vízi tömegközlekedés veszélyeztetése címén” – jelentette a rendőrség. Kiderült, a baleset után tíz perccel jelentették csak a hatóságoknak, hogy mi történt a Dunán.
Egymás után fejezik ki részvétüket a közjogi méltóságok a dunai hajóbaleset miatt.
A szerda este balesetet szenvedett és elsüllyedt Hableány nevű hajó idén lett volna 70 éves.
Az erős sodrás és víznyomás életveszélyes körülményeket teremtenek a búvárok számára.
Az egyik Viking hajó előtt rendőrök állnak, ám hiába kérdeztük őket, nem válaszolhattak. Helyszíni jelentés.
Akkor is egy sétahajó és egy szállodahajó ütközött össze a Parlament és a Margit híd között.