#halállista






Amerikai halállistát adott ki az Iszlám Állam
 

Amerikai halállistát adott ki az Iszlám Állam

Az IÁ megszerezte száz amerikai katona nevét, egyesült államokbeli címét és fényképét, feltette az internetre, és arra szólította fel amerikai híveit, hogy öljék meg őket. Az amerikai hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy szerezhették meg az adatokat a dzsihadisták.

MTI MTI

Halállistája volt a norvég mészárosnak
 

Halállistája volt a norvég mészárosnak

A norvég ámokfutó, Anders Behring Breivik halállistát készített 12 norvég "áruló" politikus likvidálásáról, és 30 célpontot akart megtámadni, beleértve a királyi palotát és az Amnesty International nemzetközi szervezet norvégiai irodáját - adta hírül hétfőn a Verdens Gang oslói napilap által kiszivárogtatott rendőrségi dokumentumra hivatkozva a The Telegraph című brit napilap hírportálja.

MTI MTI

Kevesebb baleset az országban, sokkal több az M7-esen
 

Kevesebb baleset az országban, sokkal több az M7-esen

Az első félévben 9 százalékkal kevesebb közúti baleset történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és a kimenetelük is kedvezőbben alakult, a halálos balesetek száma 4, a súlyos sérüléssel járóké 13 százalékkal lett alacsonyabb - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfői, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójából.

MTI MTI

Baleseti gócpontok: az Alföld veszélyesebb
 

Baleseti gócpontok: az Alföld veszélyesebb

Cegléd és Békéscsaba számít a legveszedelmesebb helynek vidéken a halálos közlekedési balesetek száma alapján: tavaly e két alföldi településen történt a legtöbb – összesen 15-15 személy életét követelő – végzetes szerencsétlenség.

HVG HVG