#határ

Lezárták az osztrák határt

A menekültek nagy tömege miatt, biztonsági okokból lezárták a nickelsdorfi (miklóshalmai) határátkelőt mindkét irányban péntek kora reggel, de azóta Magyarország felé a korlátozást feloldották.


Már 3800 katona van a déli határnál

A honvédelmi miniszter a katonák jelenlegi elsődleges feladatának a kerítésépítésben való részvételt nevezte, megerősítve azt a sajtóhírt, hogy a védműből naponta tíz kilométer épül meg.


Nincs áram a szerb-macedón határnál

A szerb-macedón határ melletti településre csütörtökre virradóra mintegy 2500, a délelőtt folyamán pedig további több mint ezer migráns érkezett, ám nem tudnak továbbhaladni a nyilvántartórendszer leállása miatt. A határ mellett fekvő Presevóban se áram, se víz nincs reggel óta.




Már osztrák kezekben a menekültek első csoportjai

Szombat hajnalban megérkeztek az első menekülteket szállító buszok az osztrák határhoz, azóta folyamatosan lépik át gyalog a határt. Ennek hatására az ország több pontjáról indultak el tömegesen a menekültek gyalog és vonaton, megbénítva ezzel több helyen a közlekedést. Ma már nincsenek állami buszok, a kormányszóvivő szerint ez egyszeri eset volt. Kövesse az eseményeket percről percre a hvg.hu-val!


Szögesdrótba csavart ország

Családok szakadnak szét az idegenrendészeti adminisztráció vastörvényei miatt, a tolmácsok hiánya, a létszámszűke következtében, de a népszerűségi mutatók szépen alakulnak.


Alkonyattól pirkadatig: Egy éjszaka a kerítésnél

Röszkénél a vasúti sín az egyetlen, amely áttör a drótakadályon. Amikor éjszakánként nincs vonatközlekedés, megélénkül rajta a forgalom. A menekültek a síneken jönnek, de a környező határzárat is tesztelik, egyre több a lyuk a kerítésen. Egy éjszakát a sínek mellett töltöttünk, amikor a legszürreálisabb a rendőrök és menekültek között folyó macska-egér játék.








Pristina–Palics–Berlin-retúr: A remény földönfutói

Ezrével érkeznek Koszovóból Magyarországra, majd mennek tovább Nyugatra a koszovói menekültek. A szerb határ mentén, Szabadka és Palics környékén kiépült infrastruktúra segíti az illegális határátlépést, közvetlenül a magyar oldalon pedig megáll a vonat, amely Berlinig viszi a kilátástalanság elől menekülőket. Szabadkán és Palicsban, valamint Berlinben megnéztük, mi történik a koszovóiakkal, amikor megpróbálnak bejutni az EU-ba, és amikor megérkeznek az ígéret földjére.


Csendőrökkel is erősítik a szerb-magyar határ védelmét

A szerb belügyminiszternél járt hétfőn Papp Károly országos rendőrfőkapitány. Megállapodást kötöttek arról, hogy erősítik a határ védelmét. Az illegális bevándorlás megakadályozása érdekében technikai felszereléssel egyebek mellett hőkamerával látják el a járőröket.


Az Iszlám Állam nem hagyja Kobanit

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet először ismerte el, hogy vereséget szenvedett a szíriai-török határon fekvő Kobaninál, és tagjai fogadkoztak, hogy újra támadni fogják a várost.