Simicskó Mikulása PlayStationt, futópadot vitt a katonáknak
Állománygyűlést tartott Algyőn a honvédelmi miniszter a déli határon szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
Állománygyűlést tartott Algyőn a honvédelmi miniszter a déli határon szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
Zavar a kormányzati szervek között. Most akkor mehetnek nyugdíjasok a határra? Mennének, egyiküknek Pintér Sándor belügyminiszter mondta, hogy lesz ilyen lehetőség, dolgoznak rajta. Aztán kiderült, mégsem.
A szocialista Harangozó Tamás tételes elszámolást kért a Belügyminisztériumtól, hogy kiderüljön, mi alapján kér pénzt Orbán az EU-tól.
A francia elnök a Sorbonne Egyetemen francia és uniós diákok előtt mutatta be kedd délután „a több formájú Európáról” szóló elképzelését, amelynek célja az Európai Unión belüli egyhangú döntéshozatali folyamat nehézségeinek áthidalása.
Az Európai Bizottság elnöke felsorolta, mit adtak nekünk a brüsszeliek.
A NER komolyan azt várja: fizessen Európa 440 millió eurót az anno senki által nem elvárt, kizárólag belpolitikai haszonszerzésre felhúzott objektumukért.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Vasárnapi újság című rádióműsorban is megerősítette, hogy a magyar kormány nem mond le a kerítéspénzről.
Három német sajtóorgánum is a határvédelmi költségek felének EU-s megtérítésére vonatkozó magyar kezdeményezéssel foglalkozott szombaton. Orbán Viktor állandó kampányt folytat nagy külső ellenfelekkel – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) konzervatív lap, míg a liberális Süddeutsche Zeitung szerint Berlinnek ellenszámlát kellene kiállítania. A Spiegel Online úgy látja, csak a menekültpolitikában áll a kormányfő mögött a magyarok többsége.
A szolidaritásnak az európai határok védelménél is érvényesülnie kell - mondta Bakondi György szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Piknik elnevezésű találkozót megelőzően újságírók előtt.
Mexikó nem fog fizetni az Egyesült Államokkal közös határán felépítendő falért, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök kezdeményezi – közölte internetes oldalán vasárnap a mexikói külügyminisztérium.
14,3 milliárd forintnyi összeget ajánl fel az EU a kaotikus állapotú Líbiának, hogy ne engedje a menekülteket tömegesen az olasz Lampedusa szigete felé elindulni.
Nem bontott szerződést a rendőrség azzal a céggel – a CBA egyik partnerével, a CBA L és F Kft.-vel –, amelynek szendvicsei részben felelősek lehetnek 126 rendőr megbetegedéséért.
Ijesztő fotó terjed a Facebookon, amit egy neve/célkitűzése alapján a határon szolgálatot teljesítők érdekeiért küzdő, de nem beazonosítható csoport tett közzé. Azt állítják, hogy a képen egy rendőr szendvicse látható, ami éppen csak "nem mászik magától" arrébb, annyira romlott. Vigyázat, köznyugalom/étvágy megzavarására alkalmas felvétel!
Márpedig Mexikó nem fizet Donald Trump faláért – közölte Enrique Pena Nieto, az ország elnöke.
Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter is újabb részleteket osztott meg a határvédők járványszerű megbetegedéséről egy parlamenti kérdésre adott válaszukban.
Kiválóan megoldotta a magyar honvédség a rendőrséggel karöltve a mindkét szervezet számára rendkívüli próbatételt jelentő határvédelmi feladatokat – közölte Simicskó István honvédelmi miniszter.
A héten több lap is írt arról, hogy rejtélyes betegség tizedeli a rendőröket Baranya megyében, többen közülük kórházba kerültek. Valószínűleg calici vírus okozhatta a megbetegedéseket.
A Magyar Nemzet értesülése szerint erőátcsoportosításokat kellett végrehajtania a rendőrségnek, annyian lebetegedtek a Baranya megyeiek közül.
Az Európai Uniónak mindenekelőtt saját határait kell megvédenie, és Európába meghívás helyett a humanitárius válságövezetek közelében kell segítenie a háborúk elől menekülőket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az IlSole24Ore című olasz gazdasági napilapban szombaton megjelent interjúban.
Szigorúbb büntetést kaphatnak ezentúl az embercsempészek Szerbiában, a belgrádi parlament várhatóan a jövő héten módosítja a büntető törvénykönyv erre vonatkozó szakaszát.