Hogyan ne kérjünk pénzt a kerítésre?

A NER komolyan azt várja: fizessen Európa 440 millió eurót az anno senki által nem elvárt, kizárólag belpolitikai haszonszerzésre felhúzott objektumukért.

  • - esel - - esel -
Hogyan ne kérjünk pénzt a kerítésre?

Fizessenek a gazdagok – hirdethette meg a magyar kormány is, amikor zseniális húzással úgy döntött: Európával fizetteti meg a 2015-ben 270 milliárd forintunkért felhúzott migránsszűrő határkerítést, pontosabban a felét, hiszen mégiscsak mi védtük meg (ismét!) Európát a menekültektől, ill. áttételesen saját magától, járuljon hát szépen hozzá.

A levél "az európai szolidaritásra" hivatkozik, ami esetünkben azt jelenti: fizessen az Európai Bizottság 440 millió eurót az anno senki által nem elvárt, kizárólag belpolitikai haszonszerzésre felhúzott objektumukért. Amely objektum ráadásul kiváltható lett volna egy európai együttműködésben gondolkodó, profin megerősített külső (schengeni) határvédelemmel, hiszen valóban, az illegálisokat ki kell szűrni – Európa ugyanezt mondja. Európa sose várta el, hogy a szocialista és a fideszes kormányok közös jóvoltából schengeni határaink kvázi nyílt átjáróházak legyenek. Sőt.

Európa azonban azt is mondta, hogy jogállami eljárások kellenek minden egyes menekült esetében, esélyek, tolmácsok, fellebbezési lehetőség, nem pedig szögesdrót, zaklatás, terroristává nyilvánítás, klímátlan konténer a 40 fokban (Süddeutsche Zeitung: Orbán eszközei "sajnos a brutálistól az embertelenig" terjednek). Az Európai Bizottság válaszlevelében arra is emlékeztet, hogy ők bizony eddig is adtak sok tízmillió eurót határvédelemre (kerítésre persze nem), és még adtak volna, ha azt Orbánék kérik; de nem kérték, mert épp a megoldással voltak elfoglalva a probléma helyett, de nem, ez csak vicc volt, valójában csak azért nem, mert akkor talán rájuk is vonatkozott volna a szolidaritás.

Mármint annak másik oldala, kb. 1500 menekültstátust kapott ember befogadása. Nagy ügy lenne? Nem. Ártana a hisztériakampánynak? Igen.

Szóval a kormány ezek után azt várja, hogy az EU állja a kizárólag választásnyerési szándékból elkövetett projekt cechét? Akkor most mégse állítsuk meg Brüsszelt? Vagy csak szelektíven, ill. időlegesen, úgy 2020-ig, amíg meg nem történik átlépésünk az Eurázsiai Unióba? Miközben nyílt színen hazudozunk az EU-ról? Európa valóban eldönthetné végre, szükséges rossznak vagy kívánatos multikulti jónak tekinti a tömeges bevándorlást – de ez a kérdésfelvetés véletlenül sem érinti a migránsok és az EU sorsa iránt  totál közömbös, kizárólag hatalommegtartó kalkulációban érdekelt budapesti vezetést.

A kezdődő Fidesz-kampány szerencsére egyértemű választ ad a kérdésre, hogy az európai kereszténység vagy saját hatalmának megmentése volt-e fontos a kormánynak. Az új mottó, miszerint a tét "Orbán vagy a kerítés lebontása", kb. mindent elmond, amit tudnunk kell arról, kik kormányoznak minket. Ha hagyjuk.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.