Havasi szerint Orbán levele nyitotta meg a brüsszeli pénzesládát, de keverik a szezont a fazonnal
Havasi Bertalan szerint Orbán kezdeményezésére nyílt meg az ukrán háború miatt az uniós alap, de ez nem így van.
Havasi Bertalan szerint Orbán kezdeményezésére nyílt meg az ukrán háború miatt az uniós alap, de ez nem így van.
MTI
MTI
hvg.hu
A kijevi tárgyalások tartalmáról szólva a cseh miniszterelnök elmondta: a felek felvetették olyan szövetség létrehozását, amelyben a részt vevő országok menedéket adnának az orosz hadsereget elhagyó katonáknak.
MTI
MTI
hvg.hu
Az állami hírügynökség kormányzati és kormányközeli kézivezérlésére hoz konkrét bizonyítékokat a Direkt36 cikke. Eszerint a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan például olykor hírt „kért”, majd gyakorlatilag meg is írta, mi jelenjen meg. A helyzetet az egyik munkatárs azzal vette tudomásul: „végül is már rég nem vagyunk újságírók”.
hvg.hu
A magyar multi az ügylet lezárása után a harmadik helyre léphet elő a lengyel üzemanyag-kiskereskedelemben.
MTI
MTI
hvg.hu
Havasi Bertalantól annyit tudtunk meg, hogy Orbán Viktort többször tesztelték. Ugyanezt a francia elnök elutasította a hírek szerint.
hvg.hu
Sajtófőnöke szerint a miniszterelnök helyben megette a magának rendelt sütiket, ez azonban a közzétett videóból nem derült ki.
hvg.hu
A részletekkel viszont adós maradt.
hvg.hu
Trump drukkol Orbánnak a tavaszi választáson.
MTI
Magyarország 9,5 millió adag Pfizert rendelt a koronavírus omikron variánsa miatt elindított uniós beszerzésben.
hvg.hu
Igaz, Havasi Bertalan válasza finoman szólva sem ment bele a részletekbe.
hvg.hu
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottság megtámadta Lengyelország alkotmányos berendezkedését és identitását.
MTI
MTI
hvg.hu
A külügyminiszter bejegyzése egyébként még Johnson üzenete előtt született.
hvg.hu
Áder János mandátuma jövő májusban jár le, és nem választható újra.
hvg.hu
Havasi Bertalan nem cáfolta, hogy a miniszterelnök kihagyja a sorsdöntő müncheni meccset. A Magyar Nemzet szerint Orbán Viktor Brüsszelből drukkol majd a magyar válogatottnak.
hvg.hu
Többek között a katonai és védelmi ipari együttműködés volt napirenden.
MTI
Havasi Bertalantól lehet tudni, hogy vasárnap másodszor is beoltották a kormányfőt.
hvg.hu
A miniszterelnök péntek reggelenként szokott beszélni a közrádióban, de mivel most Jeruzsálemben van, más megoldást kellett találni.
hvg.hu
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának hétfői megnyitóján várhatóan felszólal a miniszterelnök.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Armin Laschetnek szóló gratulációt a Miniszterelnöki Sajtóiroda tolmácsolta, bár azt látszólag a Fidesz elnökeként fogalmazta Orbán Viktor.
MTI
MTI
hvg.hu