Másodszor is kifogták a gigantikus tükörpontyot a Balatonon – fotó
Most először fogták ki ugyanazt az óriási halat a Balatonon – a kapitális tükörponty mindkétszer 19 kilót nyomott.
Most először fogták ki ugyanazt az óriási halat a Balatonon – a kapitális tükörponty mindkétszer 19 kilót nyomott.
Egy közel másfél méteres tokhal vetődött egy idős férfi csónakjában egy amerikai horgászversenyen, a férfi elvesztette az eszméletét.
Egységes állami horgászati okmányt adnak ki jövőre az eddigi horgászjegyek helyett, és az ígéretek szerint felgyorsítják az ügyintézést. A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) kártyaalapú horgászengedélyek kiadását tervezi. A fogási naplót pedig mobilos applikációval lehet majd kitölteni.
Visszavonták a szlovén és a horvát határ mellett csütörtökön elrendelt horgászati és halászati tilalmat – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztálya péntek délelőtt.
A horgászat, halászat és akvakultúra területén szorosabbá teszi az együttműködést és a közös érdekképviseletet az EU szervezeteiben Magyarország és Ausztria – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.
Óriási gondot okoznak az egyre növekvő számú kormoránrajok a Balatonnál, amelyek a becslések szerint évente minimum száz tonna halat esznek meg, s amelyek balatoni gyérítéséhez eddig hiába kért engedélyt a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.
Hat sporthorgász fulladt a tengerbe a hét végén a portugál fővárostól, Lisszabontól délre, mert csónakjuk felborult az erős hullámverésben.
Két arany- és egy ezüstérmet szereztek a magyarok a franciaországi utánpótlás világbajnokságon.
Alig másfél hete fogták ki másodjára azt az öreg tükörpontyot a Balatonon, ami most harmadszor is horogra akadt – de valamiért két kilóval kevesebbet nyomott.
A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) ugyanis azt szeretné elérni, hogy a horgászat legyen általános iskolai tananyag.
A halászati törvény módosítása januártól tiltja a folyami halászatot a természetes vizekben, ez egyben egy teljes szakma ellehetetlenülését is jelenti. A halászok Szeged mellett tiltakoztak hétfőn, hogy jogszabályi változásokat érjenek el, illetve kárpótlást várnak megélhetésük ellehetetlenülése miatt.
9-10. századi érméket találtak a csalikukacot kereső lengyel horgászok Szczecinnél.
2013 óta nem lehetett kecsegét horgászni a Tisza középső szakaszán, de most feloldották a tilalmat.
A 40 ezrese becsült balatoni horgásztársadalom mintegy 2,2 százaléka fogta ki a pontyok 23 százalékát, ezért fogási kvótát fognak bevezetni - mondta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. képviselője. A süllő, a balin, a csuka és a ponty esetében megemelnék a méretkorlátokat is.
Feloldják a halfogási tilalmat a Kapos folyón, ahol korábban vízszennyezés miatt tiltották meg.
A szenvedélyes pecás hírében álló köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a hazai horgászat ügyét segítik, és azt szeretné, ha újra divatba jönne a magyar hal fogyasztása – nemcsak karácsonykor. De kiderül az interjúból az is, hogyan főzi a halászlevet.
Ma kezdődik a Budapesti Halfesztivál, amelyen élőhal-bemutatóval, élményhorgászattal, halászléfőző versennyel, több száz magyar és nemzetközi halétellel várják a látogatókat vasárnapig a Nemzeti Múzeum kertjében.
Egy 34,9 kilogrammos pontyot fogott egy horgász Magyarországon, amelyet végül visszaengedett a vízbe.
A horgászokat érintő szigorúbb szabályozást vezet be a kormány a Népszabadság információi szerint, így várhatóan fogási tilalmat és mérethatárokat vezetnek be a keszegfélékre is, néhány nemeshal esetében pedig nem csak a méreten aluli, hanem a bizonyos méret fölötti példányokat is vissza kell majd dobni.
Horgászni volt a hétvégén Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, aki a Facebookra feltöltött képei tanúsága szerint egy ötkilós pontyot is fogott.