#hűtlen kezelés

100 millió eurós kárt okozhatott a CDU egyik politikusa

Hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárást indított szerdán a stuttgarti ügyészség a német Baden-Württemberg tartomány korábbi miniszterelnöke ellen, Stefan Mappus a gyanú szerint százmillió eurós nagyságrendű kárt okozott az EnBW energetikai konszern kisebbségi részesedésének reprivatizációja során.





Gyanúsítottként hallgatták ki Rudi Zoltánt, az MTV volt elnökét

Hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatta ki a BRFK szerdán Rudi Zoltánt, az MTV volt elnökét - közölte Rudi ügyvédje. Békés Ádám szerint az MTV volt elnöke "minden információt átad és minden kérdésre érdemben válaszol", hogy bizonyítsa, elnöksége alatt az MTV Zrt. menedzsmentje hűtlen kezelést nem követett el.


Ma kezdődik a Hagyó-per Kecskeméten

A vádirat ismertetésével kezdődik szerdán a BKV-ügyben Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és tizennégy társa büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádolta meg Hagyó Miklóst és társait.



Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Galambos Lajost

Újabb bűncselekménnyel, ezúttal hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) budapesti regionális osztálya hétfőn Galambos Lajost, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a polgári elhárítás által öt évvel ezelőtt kötött több szerződéssel kapcsolatban - írja a szerdai Magyar Nemzet.


A magyar állam pénze egy moszkvai fantomplázára mehetett

Hűtlen kezelés, csalás és költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egy szövevényes ügyben, amelyben az állami tulajdonú Eximbank korábbi vezetése egy moszkvai bevásárlóközpont fantomépítkezését támogatta - írt a Magyar Nemzet csütörtökön.


Már három gyanúsított a BKV-s szerződések ügyében

Már három gyanúsítottja van annak a hűtlen kezelés gyanújával folytatott nyomozásnak, amelyben május 10-én elsőként Kocsis Istvánt, a BKV volt vezérigazgatóját hallgatta ki terheltként a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában.



Nyomozás indult a budapesti temetkezési vállalat ügyében

A Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást a Budapesti Temetkezési Intézet ügyében, a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával megtett jobbikos feljelentés nyomán. A Fővárosi Főügyészség szóvivője megerősítette a nyomozás elrendelését.


Nyomoz a BRFK: 580 milliós kár érhette a MÁV-ot

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) feljelentése alapján a MÁV karbantartóbázisának költözése ügyében a Magyar Nemzet szerint.


Blikk: tovább bővült az azori-szigeteki utaslista

Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is vitt magával kísérőt az atlanti-óceáni üdülőhelyen, az Azori-szigeteken tartott november végi konferenciára, akárcsak Mengyi Roland borsodi elnök - írja a Blikk.


Baumag-per: letöltendő szabadságvesztést kapott az elsőrenű vádlott

Az úgynevezett Baumag-ügyben B. László és társai ellen hűtlen kezelés miatt folyt, megismételt eljárásban az elsőrendű vádlottat 7 év börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra és 5 év, gazdasági szervezetben vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte Tóth Erzsébet, a Fővárosi Törvényszék tanácselnöke első fokon, a többi vádlott felfüggesztett szabadságvesztést, megrovást, illetve pénzbüntetést kapott a hétfői ítélethirdetésen.


Feljelentést tett a Kehi a egy MÁV-költöztetés miatt

Hűtlen kezelés, sikkasztás és adócsalás gyanújával ismeretlen elkövető ellen tett büntetőfeljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a legfőbb ügyésznél a MÁV karbantartó bázisának áthelyezése kapcsán - írta keddi számában a Magyar Nemzet.


Előzetesben marad az EH Zrt. vezérigazgatója

A Nyíregyházi Törvényszék bírói tanácsa helybenhagyta az Egészségügyi Holding (EH) Zrt. hűtlen kezeléssel gyanúsított vezérigazgatójának előzetes letartóztatásáról szóló, az elsőfokú bíróság által meghozott végzést - tájékoztatta Nyakó Zsuzsanna, a törvényszék elnökhelyettese, szóvivője pénteken az MTI-t.