#hűtlen kezelés


Börtönre ítélték a Kaposvári Városgazdálkodási Zrt. volt vezetőjét

Jogerősen egy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte és ötmillió forint pénzbüntetéssel sújtotta Püspök Rudolfot, a Kaposvári Városgazdálkodási (KVG) Zrt. volt elnök-vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt csütörtökön a Kaposvári Törvényszék.



Valami bűzlik a Rác fürdő körül

Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Rác fürdő felújításával kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség, miután az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett - értesült az MTI Hírcentrum szerdán.









MN: milliárdos szerződések miatt nyúlhatnak Kóka után

Hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Dataplex Kft. 2005 és 2010 között szerződéseivel kapcsolatban. Az ügylet során Kóka János miniszter hatáskörét túllépve járhatott el – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.




Nyomoznak a mosonmagyaróvári szerződések miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást indított a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya annak a feljelentésnek a nyomán, amelyben Mosonmagyaróvár polgármestere több, hivatali elődjének működési ideje alatt kötött szerződés vizsgálatát kérte - közölte az MTI érdeklődésére a rendőrség illetékese.



Százmilliók lehetnek az Opera süllyesztőjében

Sikkasztás és hűtlen kezelés elkövetésének, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban - írta a Magyar Nemzet pénteken.


Budai Gyula megint bukott egyet

Megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációjával kapcsolatban - írta szombaton a beol.hu.



Feljelenti Hende Csaba Szilvásy testvérét

Hűtlen kezelés és egyéb gazdasági vétségek gyanújával büntetőfeljelentést kezdeményezett Hende Csaba honvédelmi miniszter Szilvásy István (Szilvásy György volt titokminiszter testvére), a HM Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója ellen – olvasható a pénteki Magyar Nemzetben.