Elutasított utónevek: a Rüntyi és az Orbánviktor nem pálya, Néró és Lóci lehet a csemete
Nő az igény az egyedi keresztnevekre. A „nyelvőrség” rugalmas, de a káoszt is próbálja elkerülni. HVG-Ténytár.
Nő az igény az egyedi keresztnevekre. A „nyelvőrség” rugalmas, de a káoszt is próbálja elkerülni. HVG-Ténytár.
Drágán termelik, drágán adják, ezért csökkent a hús- és tejtermékfogyasztás. Így nincs szükség annyi állatra, mint eddig, sokan fel is hagytak az állattartással.
HVG
Már nem csak 3-4 hónapnyi az évenkénti korosodás. A 2010-es évek elejéhez mérve különösen nagyot romlott a helyzet.
HVG
A gyermekvédelmi és családtámogatásokat, valamint a szociális dolgozók keresetét lemorzsolja az infláció.
HVG
Országosan ez a legmagasabb arány. A Tárki kutatásából kiderült az is, hogy az emberek fele beérné kevesebb szabadsággal, ha több pénze lenne.
A szankcióknak évezredes a múltjuk, és a statisztika szerint legfeljebb minden harmadik működik. Az utóbbi két évtizedet inkább a célzott, „okos szankciók” jellemzik. Ezek elsősorban az autoriter rezsimek vezetőire, gazdasági haszonélvezőire irányulnak, de ritkán eredményesek. HVG-Ténytár.
HVG
A karanténidőszak ugyan megtörte a korábbi évek kultúrafogyasztásban tapasztalható növekedését, ám azóta visszakapaszkodás érzékelhető. Bár a számok még nem érték el a járvány előtti utolsó év adatait. HVG-Ténytár.
HVG
Látványosan egyre több és több elektromos autó fut Európában, de arányukat látva nagyon messze van még a belső égésű motorokkal hajtott járművek leváltása HVG-Ténytár.
HVG
A magyarok többsége szorong vagy depressziós, de sokan nem jutnak hozzá a szükséges ellátáshoz.
HVG
Van egy igazi felfutó idegen nyelv is a 2022-es népszámlálás adatait áttekintve. HVG-ténytár.
HVG
Az utóbbi 20 évben a 14 év alattiak száma 300 ezerrel csökkent, míg az időseké 433 ezerrel nőtt. És ez csak egy adat az elöregedő magyar társadalomról. HVG-ténytár.
HVG
Még a régiós országok többségében is érdemben jobb a helyzet a magyarnál. HVG-ténytár.
HVG
A KSH adatai szerint lehet munkaerő-tartalék a piacon, ha az alacsony vagy semmilyen képzettséggel nem rendelkezőket fel lehetne „húzni”. HVG-ténytár.
A korrupció kérdésében sokkal általánosabbá vált a kimondottan a kormányzattal szembeni bizalmatlanság, nagyot nőtt azok aránya, akik szerint az Orbán-kormányra „nagyon nagy” vagy „nagy mértékben” jellemzőek a pénzügyi visszaélések. HVG-ténytár.
A színház nélkülözhetetlen „betevőnek" tűnik a szűkös időkben is, a főbb statisztikai mutatószámok növekedtek 2022-ben. HVG-ténytár.
HVG
6662 holland állampolgárságú bevándorlót/letelepedőt regisztráltak idehaza 2000 és 2022 között, de ideiglenesen jóval többen lehetnek. Az idei budapesti könyvfesztivál díszvendégét most több szempontokból is összevetjük Magyarországgal. HVG-ténytár.
HVG
Úgy tűnik, kifulladóban van az a lendület, amely – nem kis részben az Orbán-kormány ezzel kapcsolatos intézkedései hatására – 2010 után még számos demográfiai mutatót a javulás irányába mozdított ki. Ám a pozitív változás a jelek szerint inkább csak átmeneti volt.
HVG