Shakira megelégelte, hogy a gyerekeit lesifotósok üldözik
Az énekesnő két kisfiának fizikai és érzelmi jóllétére hivatkozva kéri a médiamunkásokat, hogy ne csinálják azt, amiben Barcelonában bőven volt részük.
Az énekesnő két kisfiának fizikai és érzelmi jóllétére hivatkozva kéri a médiamunkásokat, hogy ne csinálják azt, amiben Barcelonában bőven volt részük.
A hollywoodi színészt a megvesztegetéssel vádolt malajziai nagytőkés, Jho Low többször is exkluzív partikon látta vendégül. A vállalkozó A Wall Street farkasa című filmet is szponzorálta.
A politikai túléléséért küzd Sanna Marin finn kormányfő, miután az utolsó felmérések szerint három párt is az első helyre futhat be a vasárnapi parlamenti választáson.
Mennyiben tehető felelőssé egy síbalesetben Gwyneth Paltrow színésznő? Ez volt annak a bírósági ügynek a nagy kérdése, amely a Youtube-on és a közösségi médiában végül elképesztő nézettséget generált.
„Jobban teszed, ha összebarátkozol a nehézfiúkkal" - börtönbölcsesség Boris Beckertől.
Öltönyben, zsebre rakott kézzel, rózsaszín díszzsebkendőt viselve néz velünk szembe a brit uralkodó.
Más hírességekkel együtt egy brit lapkiadó vállalat ellen indított pert, a vádak között szerepel lehallgatás, korrupció és manipuláció is. Az ügyben már zajlanak a meghallgatások.
Jim Toth és a színésznő közel 12 évig voltak házasok.
Egy német forrás szerint a feleség, Claudia Huebner személyisége teljesen megváltozott, a nap 24 órájában ápolói felügyeletre szorul.
Négy év után, idén ismét Budapestre érkezik Jane Goodall, aki a nagyközönség előtt fog előadást tartani az ELTE Campusán.
Néhány nappal azután, hogy a háromszoros olimpiai bajnok úszó bejelentette, hogy babát vár, férjével, Gelencsér Mátéval egy napsütötte városból köszönték meg a jókívánságokat, és Hosszú megmutatta gömbölyödő hasát is.
Egy hét évvel ezelőtt történt cserbenhagyásos síbalesetet tárgyal a bíróság. A sértett azt állítja, hogy súlyos, maradandó sérüléseket okozott neki a pályán az Oscar-díjas színésznő.
Paul Grant az egyik londoni vasútállomás előtt esett össze.
A színész folytatja majd kreatív tevékenységét a vállalatnál.
A Minden, mindenhol, mindenkor színésznőjéről archív felvételek kerültek elő egy melbourne-i szépségversenyről. Egyesek szerint Yeoh ezután kapta az első munkáját egy tévéreklámban, ahol Jackie Channel szerepelt együtt.
A színész arra biztatja a férfiakat, hogy járjanak szűrővizsgálatra.
Az erotikus thriller ugyan a világhírnevet hozta el Sharon Stone-nak, de a színész magánélete megsínylette, hogy a kilencvenes évek elején sokan egyszerűen szexfilmnek titulálták az Elemi ösztönt.
Miután rosszul lett az otthonában, majd kórházba is szállították, Galambos Lajos röviden nyilatkozott az állapotáról. Egy időre az orvosa eltiltotta a hangszerétől.
A négyszáz millióra becsült ingatlan a Sas-hegyen található.