Istenes Bence elmondta, mit mondott neki Rácz Jenő, amiért nem volt hajlandó kezet fogni vele
A Sztárbox vasárnapi mérkőzése végén nem nyújtott kezet a pontozással veszítő Istenes Bence Rácz Jenőnek, most elmondta azt is, hogy miért.
A Sztárbox vasárnapi mérkőzése végén nem nyújtott kezet a pontozással veszítő Istenes Bence Rácz Jenőnek, most elmondta azt is, hogy miért.
Az énekesnő egy olyan dalért kapta a díjat, amelyben hűtlen exét, Gerard Piquét szidalmazza.
Kenny Iwamasa több mint 25 éven át volt bizalmas alkalmazottja Perrynek, a színész utolsó hónapjaiban egy házban is laktak.
A színésznő egy több mint 200 négyzetméteres, három hálószobás lakást bérel ittléte alatt, és próbál nem feltűnést kelteni.
Az első vizsgálatok alapján a színész vérében nem volt fentanil vagy amfetamin a halála előtt.
Győzike kijelentette, feljelentést tesz Curtis ellen, aki lepatkányozta az Instagramon, mert a rapper ezzel „minden határt átlépett”. Személyesen fog elmenni a rendőrségre.
Nem ez az első alkalom, hogy beszólnak a Fidesz-tagságija megszerzése után nagy fradistává váló Gáspár Győzőnek, kollégája még az okokra is utalást tett.
Leveleket írt a színésznőnek eltitkolt közös gyerekükról, sőt Sharon Stone hozzátartozóinak otthonánál is feltűnt.
Az Oppenheimer sztárja úgy gondolja, ami egy most újra előkerült videóban kijött a száján, szembemegy mindennel, amit képvisel és amiért kiáll.
A színész egy születésnapi interjú végén árulta el a szomorú hírt, hozzátéve, még nem tud beszélni róla.
Attól még, hogy unalmas, a brit énekesnő szerint csak így ismerhetjük meg igazán önmagunkat.
A négyszobás, kétszintes, 360 négyzetméteres, medencés házat a műsorvezető 14 évvel ezelőtt 100 millióért vette meg feleségével, amikor a nagyobbik fia, Benett született.
Most 82 éves az egykori tévés.
Mary Lou Retton több mint egy hete kórházban van, lánya szerint nem adja fel a harcot.
Horváth Bianka és Parragh László már külön élnek, és zajlik a bontóper is.
Az énekesnő állítása szerint csak készült a Halloweenra.
A kormány kedvenc motivációs előadója egy interjúban egy világkormány megalakulásának a víziójáról beszélt, meg arról, hogy szerinte Magyarország azért foglal el különleges helyet Isten szívében, mert ellent mer mondani az EU-nak. Ezzel szemben a skandináv országok szerinte hanyatlóban vannak.
Fentanilt és metamfetamint nem találtak az elhunyt színész szervezetében, a végleges eredményekre azonban még sokat kell várni.
Lezárult a Jóbarátok Chandlerjeként híressé vált színész halálának okait feltárni hivatott első vizsgálat, de nem vezetett eredményre.