Súlyos hibákat javított az Apple – érdemes azonnal frissíteni az iPhone-t és a Mac gépet is
16 biztonsági hibát javított a legutóbbi frissítéseivel az Apple, ezek közül kettőt már a rosszindulatú felek is aktívan kihasználtak.
16 biztonsági hibát javított a legutóbbi frissítéseivel az Apple, ezek közül kettőt már a rosszindulatú felek is aktívan kihasználtak.
Azt hihetnénk, hogy böngészőből nem lehet újat kitalálni. Tulajdonképpen valamennyi egy kaptafára működik: beütjük a webcímet, és eljutunk a keresett oldalra. A vadonatúj Web Roulette nevű böngésző azonban megerősíti: van új a nap alatt.
Pórul járhattak, akik gyorsan telepítették az Apple legújabb frissítését: több weboldal is hibásan tölthet be miatta, de szerencsére van megoldás.
A WebKit böngészőmotorban talált súlyos sérülékenységet javította az Apple több rendszeren, így iOS-en, iPadOS-en és macOS-en is.
Igencsak szokatlan választ adott több felhasználónak és egy lapnak is a Google Bard, a chatbot szerint ugyanis jobb az Apple iOS operációs rendszere, mint a Google saját Androidja.
Bár az Apple lehetővé tette operációs rendszereinek egészen korai, még csak fejlesztői béta-változatainak próbálgatását, komoly érvek szólnak amellett, hogy legyünk inkább türelmesek, és várjuk meg a stabil kiadást.
Az iPhone, iPad, Mac és Watch eszközökre is kiadott frissítést szerdán az Apple, több régebbi termékéhez is. Új funkciók most nem érkeztek, de a hibajavítások miatt mégsem javallott kihagyni a telepítésüket.
Nagy változásra készülnek Japánban. Megelégelték az App Store és a Google Play Store tulajdonképpeni monopóliumát, és úgy döntöttek, megnyitják a lehetőséget az igazi verseny előtt.
A jövőben néhány napon belül még lesz mód az elfelejtett, új jelkód megváltoztatására az iPhone-okon és iPadeken, a régi segítségével.
Mostantól mindenki előtt nyitva áll majd a kapu a fejlesztői operációsrendszer-kiadások előtt, amelyek eddig csak egy egyedi előfizetés részeként voltak elérhetőek.
Bár a Google sokszor vádolja az Apple-t az iMessage és a mögöttes technológia használata miatt, azonban – derül ki egy új kutatásból – valójában nem emiatt váltanak egyre többen androidos telefonról iPhone-ra.
Egy felugró ablakot fog megjeleníteni az új iOS az iPhone-okon, mely figyelmeztetni fogja a felhasználót arról, hogy nem feltétlenül jó ötlet megtekinteni a meztelen tartalmat.
Több népszerű Apple-készülék támogatása is megszűnik az új operációs rendszerek érkezésével, búcsúzik például az iPhone X is.
Nem először (és valószínűleg nem is utoljára) fordul elő, hogy egy ajánlott rendszerfrissítés után a szokásosnál hamarabb merül le az iPhone. A legutóbbi iOS 16.5 után is megszaporodtak az ilyesfajta észrevételek. Érdemes felidézni az Apple egy évvel korábbi javaslatát, amelyet egy hasonló szituáció során tett.
Az Apple mindig is szívügyének tekintette a fogyatékkal élők támogatását, ezért is integrál az operációs rendszereibe számos kisegítő lehetőséget (amelyeknek esetenként az egészségesek is jó hasznát veszik). A napokban újabb ilyen eszközöket jelentett be.
Érdekes funkció érkezhet az iOS 17 operációs rendszerrel, akkor is hasznos lehet majd az iPhone, amikor a képernyője le van zárva.
Nem kell majd böngészőből megnyitni a ChatGPT-t, az OpenAI által kiadott hivatalos mobilalkalmazásból kényelmesebb lesz hozzáférni a chatbot valamennyi funkciójához.
Összesen 39 hibát javított az iOS-ben (és más rendszerekben is) az Apple, ezek közül három különös figyelmet érdemel, ugyanis a rosszindulatú felek már aktívan kihasználhatták őket.
Megérkezett az első, úgynevezett Gyors biztonsági válasz több Apple-eszközre, így az iPhone-okra is, ami egy nagyobb frissítések közötti biztonsági hibajavítás. Érdemes mihamarabb telepíteni az eszközeinkre, fontos réseket foltozhat be a viszonylag kis méretű frissítőcsomag.
A telefonunkat még csak ki sem kell venni a zsebünkből, ha digitális kocsikulcsként szeretnénk használni őket.