MacGyver is ezt tenné: több mint 2 millióan nézték meg ezt a videót két nap alatt
Az alábbi videón kicsit MacGyver stílusban orvosolják az iPhone 7 egyik hiányosságát.
Az alábbi videón kicsit MacGyver stílusban orvosolják az iPhone 7 egyik hiányosságát.
Többféle tárhely-változatban jelent meg az iPhone 7 (és az iPhone 7 Plus), és úgy tűnik, több szempontból sem mindegy, hogy melyiket választjuk közülük.
Még hangos a netes sajtó a Galaxy Note7-ek robbanásától, de már olyan hír is érkezett, hogy egy új iPhone is hasonló sorsra jutott.
A szavazási lehetőség bevezetését a Messenger is tervezi, de az iPhone-okhoz már készült egy elegáns megoldás.
Többéves, elavult operációs rendszer van a mobilján? Az androidosok többsége erre igennel felel, míg az iPhone-osoknál sokkal jobb a helyzet.
Ki hitte volna, hogy két évvel ezelőtt a felhasználókat jobban érdekelte az iPhone 6, mint a mostani modell. Pedig ez derült ki a netes forgalom vizsgálatából.
Távol álljon tőlünk, hogy bárkit is lebeszéljünk az iPhone 7-ről Azonban több forrás is állítja, az Apple jövőre időzíti az igazán nagy dobást.
Valamiért úgy gondolták az Apple szakemberei, hogy mennyire kényelmes is lesz az, ha az eddigi egy helyett két lépésben oldhatjuk fel a képernyőzárat. Szerencsére vissza lehet kapcsolni a régi módszert.
Úgy tűnik, nem lehet hibátlan eszközt készíteni. Már az iPhone 7-tel kapcsolatban is vannak kifogások, újabb „gate”-et emlegetnek, igaz, még csak egy-két esetről hallani.
Épp hogy megjelent a legújabb iPhone már napvilágot is láttak az első ejtéstesztek. Az egyikben a tavalyi csúcstelefonnal vetik össze az iPhone 7-et.
Várható volt, hogy az iFixit csapata, szokás szerint, azonnal ráugrik a legaktuálisabb újdonságra, szét is szedték mind az iPhone 7-et, mind az iPhone 7 Plust. A több újdonságot a nagyobb modell rejti, ezért mi is ennek a szétcincálását követtük nyomon.
Az első helyen három hétig kell várakozni.
Ha nem is veszünk most iPhone 7-es telefont, máris lehetnek olyan háttérképeink, mint az új telefonoké.
Pár napja lehet előrendelni az Egyesült Államokban az iPhone 7-eket, és a szolgáltatók máris rekordokat emlegetnek.
Ahogy megjelent az iPhone 7, és kiderült egy nagy újítása (sokak szerint hiányossága), máris megszülettek rá a megoldások.
Elvileg holnap kerül(ne) az Apple boltjaiba az iPhone 7 Plus, azonban már valamennyi elfogyott az előrendelések során.
Az Apple hagyományosan nem közli, milyen a telefonjaiban lévő akkumulátor kapacitása, de egy hasonlóan hivatalos forrásból már most kiderült, mi került a hetesekbe.
Enyhén szólva is furán hangzik kantoni (pontosabban kuangtungi) nyelven az új iPhone 7 amúgy semmi kivetnivalót nem tartalmazó szlogenje. Ráadásul óriási piacról van szó.
Ígéretéhez híven az Apple kedden kiadta mobilos operációs rendszere legújabb főverzióját. Sokan bele is kezdtek a frissítési folyamatba, ami után nem sokkal ellepték a közösségi csatornákat a panaszok.
Bár csak péntektől lehet majd megvásárolni az új iPhone-okat, voltak olyan szerencsések, akik már kipróbálhatták. Például azt, milyen képeket lehet csinálni az új kamerarendszerrel.