Ez a hőség: Bulgáriában már 44 fokot mértek
Négy halálos áldozatot követelt az extrém időjárás.
Négy halálos áldozatot követelt az extrém időjárás.
Egyelőre a korábbiaknál pár fokkal hűvösebb levegő érkezik hazánkba.
A lehűléssel együtt pénteken fátyolfelhők érkeztek nyugat felől, és jégkristályaik színekre bontották a napfényt, látványos halojelenséget előidézve ezzel. A szivárványszín karikákat a Dunántúl több pontjáról lefotózták.
Afrikai eredetű, igen forró levegő éri el az elkövetkező órákban a Balkán-félszigetet, a 40-42 fokot is. Idehaza mindebből semmit sem érzünk.
A Balaton-átúszást is elhalasztják a rossz idő miatt, igaz, még a szeles napokon is 30 fok körül lesz a hőmérséklet.
A júniusi rekkenő után hűvös napokkal indul a július. Pénteken már szinte hűsölhetünk, kivéve a déli, keleti megyékben élőket.
Erős szél, felhők, napsütés, zivatar, hőség – lesz itt minden, mint a vurstliban az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint.
Nagyon forrónak ígérkezik a szerda, majd csütörtökön eső hozhat egy kis enyhülést, de marad a kánikula. Péntektől megerősödik a szél, és a szombat újra esősnek ígérkezik.
Az Északi-középhegységben és a nyugati határnál lehet csak futó zápor, egy-egy zivatar, egyébként nem lesz csapadék.
Az Időkép.hu küldött meteorológiai ballont a viharba a Balaton partjáról.
Elsősorban kidőlt fák és elárasztott pincék miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak az országon vasárnap átvonuló zivatar után.
Az eső egy időre távozik, egyre inkább a napé lesz a főszerep a hét első felében. Hétfőre három megyére adtak ki hőségriasztást, szerdán már országszerte előfordulhat a 37 fok.
Vasárnap is nyugatról kelet felé halad át egy zivatarrendszer az országon.
Az Országos Meteorológiai Előrejelzés középtávú prognózisa már mutatja, mikor csökkenhet 30 fok alá a nappali hőmérséklet.
A kánikula közlekedésbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.
Vasárnap délutántól további heves zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, amely ismét több járásra adott ki első- és másodfokú riasztást a következő órákban várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás veszélye miatt.