Komoly erőszakhullámot indított el az iszlámellenes film
Újabb erőszakos tüntetések és megmozdulások voltak vasárnap több országban az iszlámot gúnyoló amerikai amatőr film miatt, és ezek között volt olyan, amelynek halálos áldozata is volt.
Újabb erőszakos tüntetések és megmozdulások voltak vasárnap több országban az iszlámot gúnyoló amerikai amatőr film miatt, és ezek között volt olyan, amelynek halálos áldozata is volt.
MTI
Elefántokat fogyasztanak Indiában: a templomok túlságosan elhízott példányait fogták fogyókúrára.
MTI
Ártatlan turistának tűnik? Jóhiszeműnek? Így biztosan az éles szemű szélhámosok és tolvajok áldozata lesz. Utazáskor, sétáláskor, vásárláskor, pénzváltáskor figyeljen!
R.A.
Hatalmas, legalább negyven halálos áldozatot követelő tűzvész tört ki egy indiai tűzijátékgyárban szerdán - közölte a helyi rendőrség. Más források szerint a szerencsétlenségben legalább ötvenen meghaltak.
MTI
A panaszáradat miatt hajlandó átkeresztelni boltját egy indiai ruhaüzlet tulajdonosa. Hitlernek nevezték el ugyanis a boltot.
MTI
A levegőben összeütközött, majd lezuhant két harci helikopter India nyugati részén; a gépek fedélzetén tartózkodó nyolc katona életét vesztette - közölte csütörtökön az indiai légierő szóvivője.
MTI
Az utasok szeme láttára fejeztek le egy férfit egy indiai vonaton. A tetteseket keresik.
MTI
Az indiai legfelsőbb bíróság a fellebbviteli kérelem vizsgálata után helybenhagyta szerdán a 2008-as, 166 halottat követelő mumbai merénylet egyetlen életben maradt elkövetőjének halálos ítéletét.
MTI
Az indiai kormány eddig 245 internetes oldalt tett elérhetetlenné az országban és "lázító tartalmak" eltávolítására szólított fel több közösségi oldalt, köztük a Facebookot és a Twittert.
MTI
India gazdasága 6,7 százalékkal bővülhet a folyó költségvetési évben az indiai kormányfő gazdasági tanácsadó testülete szerint. Elemzők ennél kisebb, 5 százalék körüli növekedést vártak.
MTI
Atomtöltet hordozására is alkalmas föld-föld rakétát tesztelt az indiai hadsereg csütörtökön.
MTI
Különös problémákkal találta szembe magát az IKEA Indiában. A helyi törvények értelmében a külföldi kiskereskedőknek legalább 30 százalékban kell kis- és középvállalkozások termékeit beszerezni, ám ha egy kisvállalkozás elkezd a svéd óriással üzletelni, akkor az egy idő után már nem marad kisvállalkozás. A problémára már keresi a megoldást a kontinensnyi állam kormánya.
hvg.hu
Legalább 22 ember meghalt szerdára virradóra a kelet-indiai Meghálaja tartományban, amikor szakadékba zuhant egy utasokkal teli busz. A baleset az Asszám tartománnyal határos területen történt, a jármű körülbelül 25 métert zuhant.
MTI
Tizenhat éven át kellett harcolnia egy sziámi ikerpárnak Indiában azért, hogy állami segélyt kaphasson.
MTI
India jövőre űrszondát szeretne pályára állítani a Mars körül a bolygó klímájának és felszínének kutatására - jelentette be csütörtökön a dél-ázsiai ország űrkutató intézete. Ezzel a programmal új szakasz kezdődik az indiai űrkutatásban, amelynek célja, hogy 2016-ra embert küldjenek a világűrbe.
MTI
Indiai szuperprodukciót forgatnak idén Magyarországon, miután a bollywoodi készítők a rengeteg helyszínajánlat közül hazánkat választották. A történetben Magyarország feltehetően nem egy másik országbeli helyszínként szerepel majd, és talán a cselekményben is szerepet kaphat.
hvg.hu
Mindenütt helyreállt az áramszolgáltatás abban a húsz indiai szövetségi államban, ahol hétfőn és kedden megszakadt, mintegy 670 millió embert, a lakosság több mint felét hagyva áram nélkül - jelentette be szerdán az országos villamos művek (PSOC) egy magas rangú illetékese.
MTI