#iPhone

Új evakalkulátor: számoljon az iPhone-ján!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint az eva hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó egyéni céggé alakulása esetén kiesik az eva hatálya alól, és az egyéni cég alapítása miatt az egyéni cégbe átadott vagyoni érték után az szja-törvény rendelkezései szerint kell adóznia. Már iPhone-ján is kiszámíthatja az eva és az iparűzési adó összegét is, ha letölti az adózóna.hu legfrissebb EVA 2011 kalkulátorát az App Store-ból.


A Kinect jobban fogy az iPadnél is

Már több mint 10 millió darabot értékesítettek a Microsoft 3D játékkonzoljához készült mozgásérzékelős vezérlőből, így a tavaly novemberben bemutatott Kinect még az iPadnél, vagy az iPhone-nál is jobban fogy.





Készül a fapados iPhone

Már évek óta pletykáltak egy kisebb, olcsóbb iPhone megjelenéséről, most azonban két vezető amerikai lap is egybehangzóan állítja: az Apple slágertelefonjának már fejlesztik a „kistestvérét”.



Microsoftos trójai faló a Nokia élén?

A mobiltelefonjairól ismert távközlési cég, a finn Nokia dollármilliárdokat fog kapni az amerikai Microsofttól, hogy okostelefonjainak jelenlegi operációs rendszerét a Windows Phone 7-re cserélje - mondta a Nokia vezérigazgatója, az éppen a Microsofttól a finnekhez átigazolt Stephen Elop vasárnap. A két cég stratégiai összefogását pénteken jelentették be.


A Vatikánnál kicsapta a biztosítékot az iPhone-os gyónás

A Vatikán szerdán kijelentette, hogy a római katolikus hívők nem gyónhatják meg bűneiket az iPhone "gyónás" alkalmazásával. A Vatikán szóvivője erről azután beszélt, hogy sajtóhírek szerint az amerikai és a brit katolikus egyház is áldását adta az iPhone-os gyónásra.



Lusták vagyunk? Három hasznos alkalmazás iPhone-ra

Az okostelefonokra írt szoftveres kiegészítők szinte befogadhatatlanul gyors szaporodása az egészséges életmód és sportolás témakörét sem kerülte el. Összegyűjtöttünk három valóban hasznos alkalmazást, amelyek segítségünkre lehetnek a mindennapokban.


Így lesz valakiből milliomos egyetlen jó ötlettel – videó

Elég egy jó elgondolás, és máris felesleges a 3D, a tökéletesen élethű grafika, a 100 órás játékmenet. A játékipar ismét rácsodálkozhat arra az egyszerű tényre, hogy az alkalmi játékosok megfogásával sokkal gyorsabb és nagyobb sikereket lehet elérni. Az Angry Birds bebizonyította ezt, és már valódi társasjáték is készül belőle.







Adatvédelmi ügyben perlik az Apple-t

Személyes adatok továbbadása miatt nyújtott be keresetet az Apple elektronikai konszern ellen egy iPhone-tulajdonos Kaliforniában. Jonathan Lalo kártérítést követel a gyártótól, és amennyiben a bíróság igazat ad neki, az Apple vállalat milliónyi iPhone- és iPad-készülékbirtokossal találhatja szemben magát a bíróságok előtt.



Mit tehet egészségünkért az iPhone-unk?

Az új mobiltechnológiák már valóban a spájzban vannak: hétköznapi mobiltelefonunkat szoftveres kiegészítőkkel házilag hasznos és érdekes egészségügyi kütyüvé alakíthatjuk át, online diétásnaplótól kezdve a valósidejű betegfelügyeleti eszközig. Ezzel párhuzamosan az orvosi szakma is kialakítja saját mobilos megoldásait, így ma már valóság, ha a kezelőorvos a betegágy mellett konzultál érintőképernyős telefonjával.