#Iszlám Állam


Ettől nőtt nagyot az Iszlám Állam

Az Amnesty International jelentése szerint Irakba évtizedeken át ellenőrizetlenül áramlottak a legkülönfélébb fegyverek Oroszországból, Kínából, az Egyesült Államokból és európai uniós tagállamokból, amikkel most az Iszlám Állam öli az embereket.


Kész lenne tárgyalni az Iszlám Állammal a Vöröskereszt

A Vöröskereszt nemzetközi bizottsága kész tárgyalni az Iszlám Állammal, hogy az iszlamisták ellenőrzése alatt tartott területekre humanitárius segélyeket juttathassanak el - mondta az AP amerikai hírügynökségnek Yves Daccord, a humanitárius szervezet főigazgatója.


Befuccsolni látszik az Iszlám Állam legnagyobb terve

Széthullóban van az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terve az államiságra, mivel az utóbbi időben egyre élhetetlenebbé válik a fegyveresek propagandája szerint szociális szolgáltatásokkal teli közigazgatási rendszere - írta a The New York Times amerikai napilap az IÁ által ural területekről elmenekült emberekkel készített interjúkra alapozva.



Obama bekeményít, az Iszlám Állam megsemmisítését ígérte

"Meg fogjuk semmisíteni az Iszlám Államot!" – ígérte meg az amerikai elnök vasárnap esti beszédében, amelyben a San Bernardinóban múlt héten történt véres terrortámadásról emlékezett meg. Szárazföldi csapatokat az oroszokhoz hasonlóan továbbra sem küldenek a térségbe, de beszédében a bombázások folytatását megerősítette.



Újabb országban figyelik az Iszlám Államot a harci gépek

A francia légierő gépei felderítő repüléseket hajtottak végre novemberben Líbia fölött, elsősorban az Iszlám Állam ottani hívei által ellenőrzött Szirt város térségében, és a tervek szerint az elkövetkező időszakban is folytatják ezeket a műveleteket - derült ki pénteken a francia elnöki hivatal által kiadott közleményből.



Megszavazták: A németek is beszállnak az Iszlám Állam elleni harcba

A Bundeswehr a műholdas megfigyelő kapacitásának mozgósításával is támogatja az IÁ elleni harcot, a Tornado típusú felderítő repülőgépek a légitámadásokat kivitelező valamely szövetséges kérésére figyelnek majd meg szíriai területeket, az Augsburg nevű fregatt pedig nemsokára csatlakozik a Charles de Gaulle védelmét biztosító nemzetközi hajórajhoz. Német katonák nem lépnek Szíria területére.




Az Iszlám Állam lefejezett egy orosz férfit

Lefejeztek a szélsőségesek egy orosz állampolgárt Szíriában, az Iszlám Állam azt állítja, hogy a férfi kém volt. Egyébként több ezer orosz állampolgár harcol az Iszlám Állam oldalán, főleg Csecsenföldről és a Kaukázusból érkeznek.


Erdogan visszatámadt Putyinék szerdai vádjára

A török államfő állítja, Ankarának bizonyítékai vannak arra, hogy Moszkva érintett az IÁ-val való olajkereskedelemben. Putyin éppen szerdán állította azt, hogy személyesen Erdogan családja üzletel az Iszlám Állammal.




Új ellenség kezdte bombázni Szíriában az Iszlám Államot

Négy brit Tornado típusú harci repülőgép szállt fel a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, és végrehajtották az első légicsapásokat az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, nem sokkal az után, hogy a londoni alsóház jelentős többséggel jóváhagyta a szíriai hadműveletekbe való becsatlakozást.



Erdogan és családja is az Iszlám Állammal bizniszel – állítják az oroszok

Az orosz védelmi minisztérium műholdas felvételeket mutatott be, amik azt hivatottak bizonyítani, hogy több csempészútvonalon szállítanak Törökországba olajat az Iszlám Állam által uralt vezetékekből. Az oroszok szerint a török államfő és családja is érintett a bizniszben, de lemondását nem követelték. A török fél egyelőre nem reagált.