#iszlamista



Tehetetlenek az osztrákok a Szíria és Ausztria között ingázó iszlamistákkal szemben
 

Tehetetlenek az osztrákok a Szíria és Ausztria között ingázó iszlamistákkal szemben

Eddig hetven, Szíriában harcoló iszlamista szélsőséges tért vissza Ausztriába, de az osztrák hatóságok bizonyíték hiányában egyelőre tehetetlenek velük szemben. Európai becslések alapján ez idáig csaknem háromezren csatlakoztak a földrészről a szíriai iszlám szélsőségesekhez, a 170 ausztriain kívül a legtöbben, nagyjából 1100-an Franciaországból, csaknem 500-an Nagy-Britanniából és Németországból, 300-an Belgiumból és mintegy százan Dániából.

MTI MTI

Ausztrália lépett egy nagyot az Iszlám Állam terjedése ellen
 

Ausztrália lépett egy nagyot az Iszlám Állam terjedése ellen

Kitiltják az országból a radikális muszlim szónokokat. A kérdés azután került előtérbe Ausztráliában, hogy a Hizb ut-Tahrir (Felszabadítási Párt) nevű szélsőséges iszlamista szervezet nyílt előadást akar tartani pénteken Sydney-ben. A hatóságok becslése szerint 160 ausztrál állampolgár harcol az Iszlám Állam és az al-Kaida oldalán.

MTI MTI







 

"Nagyapáink rakizni is jártak"

Ezer feletti letartóztatottat, hasonló számú sérültet, állítólag két halottat eredményeztek eddig a múlt pénteken elkezdődött törökországi zavargások. Az egyik isztambuli közpark védelméért indult demonstráció mára kormányellenes tüntetéssorozatba csapott át, a világi berendezkedés híveinek elegük lett az iszlamizáló török kormányból. Könnygáz, paprikaspray és rendőri brutalitás a demokrácia közel-keleti mintapéldájának tartott Törökországban.

Nagy Gergő Nagy Gergő