6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A nigériai hadsereg megölte a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista csoport 150 harcosát egy múlt heti rajtaütésen – jelentette be szerdán egy nigériai katonai szóvivő.
A hadsereg múlt csütörtökön rohamozta meg a Boko Haram egyik erősen védett táborát az északkeleti országrészben fekvő Borno szövetségi államban. Az akcióban sikerült végezni a szélsőséges mozgalom egyik vezetőjével is, akinek a fejére a nigériai hatóságok korábban 45 ezer eurós vérdíjat tűztek ki. Az összecsapásokban tizenhat katona meghalt.
A hadsereg szóvivője elmondta: a rajtaütést azért hajtották végre, mert titkosszolgálati információk szerint a Boko Haram támadásra készült a térségben.
A Boko Haram és a belőle kivált csoportok Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén iszlám törvények szerint működő államot akarnak létrehozni. A nigériai hatóságok 2009-ben egyszer már úgy hitték, hogy leszámoltak az iszlamista szélsőségesekkel: 800 lázadóval végeztek, köztük a Boko Haram alapítójával, Mohamed Juszuffal is.
A szervezet azonban újjáéledt, és minden korábbinál jobban megerősödve tért vissza, miután kapcsolatokat épített ki az al-Kaidához kötődő szaharai szélsőségesekkel. A lázadócsoport 2009 óta már több ezer ember haláláért tehető felelőssé.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.