Szinte hetente vannak csőtörések Emődön, napokra is víz nélkül maradnak a lakók
Az önkormányzat szerint nincs pénz átfogó vezeték-felújításra.
Az önkormányzat szerint nincs pénz átfogó vezeték-felújításra.
hvg.hu
A hőségriadó sem tántorította el a vonulástól a prideozókat, akik idén az Andrássy út helyett a fővárosi rakpartokon vonultak. Bár idén is érkeztek ellentüntetők, balhé nem volt, így semmi sem rontotta el a bulihangulatot. Galéria.
hvg.hu
Hrubi Zita, a Budapest Pride szervezője örül neki, hogy az idei fesztiválon sok önismereti foglalkozás is helyet kapott, amely segít leküzdeni a mindennapos bántásból fakadó szégyenérzést, emellett arra is kitért, milyen intézkedésekkel segíti a szervezet, hogy az LMBTQ emberek a munkahelyükön is biztonságban érezhessék magukat.
hvg.hu
Vas Luca és Barabás Imre teljesítette a legkevesebb idő alatt a távot.
MTI
Szerinte aggodalomból fogalmaznak meg sarkos véleményt az unióval szemben.
MTI
A magyar nemzet 33 nemzedék óta sikeresen védi a szabadságát, a túléléshez pedig a leleményességére és a tehetségek kiaknázására tudott támaszkodni – mondta a miniszter Tusnádfürdőn.
MTI
A programot a Dohányzás Fókuszpont indította.
hvg.hu
Tarnai Richárd szerint sem az öltözködése, sem a viselkedése nem fog változni.
hvg.hu
Olyan költséghányadot akarnak elérni, amivel túl tudnak élni, és amiből fejlődni is lehet.
hvg.hu
Novák Elődék még áprilisban jelentették be, hogy lefoglalták a Pride elől az Andrássy utat és más közterületeket.
hvg.hu
Mivel ők képviselők is, így már bruttó 3,3 millió forintot keresnek.
hvg.hu
Zúgott az „egy vérből valók vagyunk”, majd a „köszönjük, Viktor!” is.
hvg.hu
A vízhiány oka a túlzott fogyasztás miatti nyomáscsökkenés, de a csömöri polgármester szerint valójában az, hogy nincs pénz a közműhálózatok fejlesztésére.
hvg.hu
A miniszter a kormánytagoktól szokatlanul nyílt stílusban beszélt a katáról és a rezsicsökkentésről is.
hvg.hu
A kisgyerek szörnyethalt a balesetben.
hvg.hu
Maratoni hídfoglalás következik.
hvg.hu
Kolesar András azt mondta, a miniszter leereszkedő volt velük.
hvg.hu
A pénzügyminiszter elárulta azt is, mennyibe kerülnek az idei tűzijáték rakétái.
hvg.hu
Dézsi a tűzijátékellenességét már kampánya idején sem rejtette véka alá.
hvg.hu