Holtan találták Rómában Homonnay Gergely írót, közéleti aktivistát
Egy klub fürdőjében találták meg, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.
Egy klub fürdőjében találták meg, a mentők már nem tudtak rajta segíteni.
hvg.hu
A vállaltan fizetett cikk valószínűleg fordítóprogrammal készült, mert van pár hiba benne.
hvg.hu
A román-magyar határon is nagy a forgalom.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Iván Gergő és Sümegi Norbert is 19 éves volt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Úgy tudni, Babicsek a halálos kimenetelű solymári lakástűz áldozata.
hvg.hu
Hadházy Ákos négy olyan kormánypárti képviselőt is talált, akik az újévi koncertet propagálják.
hvg.hu
„Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra.”
hvg.hu
A csodadisznó nem túl burkoltan figurázza ki a magyar honatyákat.
hvg.hu
Szilágyi Liliána korábban arról beszélt, hogy volt, hogy édesapja félájultra verte anyját, őt testileg fenyítette, szexuális visszaélés áldozata volt. Az úszó húgát, Gerdát féltette, azt reméli, hogy kiállásával neki is tud segíteni.
hvg.hu
A szerelvényeknek sikerült megállnia, az utasokat a katasztrófavédelem segítette le az egyik vonatról.
hvg.hu
A Miniszterelnökség fog felelni a család-, gyermek- és ifjúságpolitikai feladatokért.
Az "idei év" egy furcsa kifejezés, semmitmondó és jelentéktelen. Azt mondom, merjünk időutazni életünk minden napján. Így élhetjük meg igazán a jelent, amire jó lesz visszatekinteni a jövőből, amiben valójában élünk. Világos, nem? Eseményhorizont 2021-ből.
Bihari Ádám
A Kossuth-díjas író számára a koronavírus-járvány volt az év legrosszabb hozadéka. A legjobbnak azt tartja, hogy a környezetében senki sem lett súlyos beteg.
hvg.hu
Bárki átjelentkezhetne szavazni a billegő körzetekbe, ezért nem fogadható el a lakóhely jelentését átfogalmazó törvény az ellenzék szerint.
hvg.hu
2021 nehéz év volt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány számára. Szerintük már a partnereiket is elijesztik.
hvg.hu
Az esőben buszra várakozó pécsiekre hivatkozva akartak fedett buszmegállót építeni az MKKP "passzivistái", de a közterület-felügyelők szinte azonnal megjelentek a helyszínen. Sátoraljaújhelyen pedig az aláírásgyűjtést pedig a rendőrség hiúsította meg.
hvg.hu
Helyiek harca egy dél-koreai óriásvállalattal szemben, vajdasági színházi társulat betiltott turnéja, és az Orbán-család hatvanpusztai titkai – ezek voltak a hvg.hu legjobb videói 2021-ben. Legalábbis szerintünk.
Kiderül, pontosan mennyivel kereshetnek többet az ügyeletet vállaló orvosok, rezidensek és egészségügyi szakdolgozók.
hvg.hu
Az előrejelzés szerint Európa-szerte mozgalmas lesz az időjárás, Magyarországon pedig visszatérhet a baleset tucatjait szállító ónos eső.
MTI