"Emlékezzünk azokra a bátor magyar katonákra, akik 1943. január 12-én az életüket adták a hazájukért a Don-kanyarnál, a földi pokolban. Áldozatukat sosem feledjük! Dicsőség a hősöknek!" - emlékezett meg a keleti fronton 79 évvel ezelőtt történt katasztrófára Varga Judit igazságügyi miniszter.  

Az övéhez képest már jóval szerényebben, a dicsőség, a hősiesség és a hazáért vívott háború említése nélkül emlékezett meg a Honvédelmi Minisztérium államtikára, Szabó István, aki a hivatalos megemlékezésen úgy fogalmazott: a Don-kanyar a hadsereg fekete napjaként íródott be a magyar történelembe.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán rendezett, koszorúzással egybekötött megemlékezésen az államtitkár úgy fogalmazott: a történelem különös és szomorú sajátossága, hogy egyes napok örökre, megmásíthatatlanul bevésődnek a naptárba. Ilyen volt 1943. január 12-e is, ezen a napon indította meg a szovjet Vörös Hadsereg a Magyar Királyi Honvédség 2. magyar hadsereg elleni támadását. Ez volt a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége, a magyar katonák egyik legnagyobb véráldozata - mondta Szabó István.

A Don-kanyarról szólva hangsúlyozta: generációk tanulták és tanulják most is a nevét, emlékeznek fájón az elvesztett katonákra, családtagokra, barátokra. Emlékeztetett arra is, hogy a doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok, az elesettek és fogságba esettek pontos száma nem ismert.

A 2. magyar hadsereg Voronyezs térségében, a Don kanyarulata mentén mintegy 200 kilométer hosszú frontszakaszon foglalta el pozícióját - mondta az államtitkár, majd úgy folytatta: a katonák feladata a németek támogatása mellett a szovjet áttörés megakadályozása volt.

A hadsereg már a nyári csaták során is súlyos veszteségeket szenvedett, akadozott az ellátás, betegségek tizedelték a katonákat. A legyengült, megfogyatkozott alakulatok erőn felüli helytállást tanúsítottak. A hiányos felszereléssel, fegyverzettel és téli ruházattal rendelkező magyar katonák mindezek ellenére a mínusz 30-40 fokban, hosszú időn keresztül sikeresen teljesítették feladatukat, tartották állásaikat - emlékeztetett az államtitkár, aki szerint a fordulat január 12-én következett be, amikor a jelentős túlerőben lévő Vörös Hadsereg általános támadást indított a magyar állás ellen.

A katonák 2500 kilométerre a szülőfüldjüktől, számukra idegen célokért küzdöttek és áldozták az életüket - fogalmazott Szabó István, majd úgy folytatta: nem a gyávaságuk miatt kényszerültek meghátrálásra, hanem az eredményes védelem reális feltételei hiányoztak.

Az államtitkár kérdésként vetette fel, vajon akartak-e hősi halált halni az áldozatok, majd ezt megválaszolva azt mondta: valószínűleg nem, viszont katonák voltak, akik felesküdtek hazájuk védelmére, és az esküjükhöz hűen küzdöttek a végsőkig és adták legdrágább kincsüket, az életüket a hazáért.

A túlélők emelt fővel térhettek volna haza, ehhez képest szégyen, megaláztatás, állami kiközösítés várta őket - mondta. Hozzátette: a doni tragédia sokáig csak családi összejöveteleken volt téma, vagy még ott sem. A harctéren elesett vagy megfagyott emberekre csak szeretteik emlékeztek, özvegyeik, akik egyedül nevelték fel gyerekeiket - fűzte hozzá az államtitkár.

A Don-kanyarnál elesett katonák nem születtek hősnek, akaratuk ellenére váltak azzá - fogalmazott Szabó István. Rámutatott: nemcsak a szenvedésükre és a borzalmakra emlékezünk, hanem arra is, amiből mindennek elviseléséhez erőt meríthetünk, ilyen a hazaszeretet, a család szeretete és az érte érzett felelősség. Az áldozatvállalás képessége a magyarság megtartó öntudata - hangoztatta.

Az államtitkár beszédét követően Totha Péter Joel vezető tábori főrabbi és Nánai László alezredes, protestáns tábori lelkész mondott imát az áldozatokért.

A második világháborúban a 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadsereg fegyverzete és felszerelése hiányos és korszerűtlen volt.

A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8-12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget. A doni veszteségekről nincsenek pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az áldozatok számát egyes források mintegy 93 500-ra, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik. A sebesültek és a fogságba kerültek pontos száma sem ismeretes.

A magyar hadsereg veszteségein kívül a szovjet haderő sem könyvelhette el teljes sikernek a támadást, még ha céljukat el is érték. A Voronyezsi Front offenzívája során 33 ezer halottat és 61 ezer sebesültet vesztett, ennek mintegy felét magyar csapatokkal szemben.