Reggel is rakétákkal lőtték Tel-Avivot
Szerdán is voltak már rakétatámadások Izrael és a Gázai övezet között a gázai iszlamisták ellen indított izraeli hadművelet második napján.
Szerdán is voltak már rakétatámadások Izrael és a Gázai övezet között a gázai iszlamisták ellen indított izraeli hadművelet második napján.
MTI
Egyetlen nap alatt több mint száz rakéta hullott Izraelre kedden, újra megszólaltak a szirénák és megnyitották az óvóhelyeket. A palesztin Hamász és Izrael konfliktusa az elmúlt napokban ismét elmérgesedett. Az izraeli városokban már rutinszerűen vonulnak fedezékbe az emberek, ha riadó van. Holonban egy esküvő kellős közepén zúgtak fel a szirénák.
hvg.hu
Izraelben minden 18. életévét betöltött fiúnak és lánynak katonai szolgálatot kell teljesítenie, a hazájukat védő, katonáskodó fiatalokat nagy megbecsülés övezi. Ugyanakkor esetleges nyomasztó élményeikről, a hadseregben tapasztalható, palesztínokkal szembeni túlkapásokról nem szokás beszélni. Ezt a csendet kívánja megtörni egy tíz éve alakult civil szervezet, amely amellett, hogy iskolákban végez felvilágosító munkát és izraeli katonákkal készít interjúkat, túrákat is szervez a zsidó telepesek által megszállt területekre, hogy megmutassa a teljes valóságot. Hebroni riportunkat beárnyékolja, hogy Izraelben újra a fegyvereké a szó: azt követően, hogy júniusban a Gáza-övezetben újrakezdődtek a rakétatámadások, tegnap egy izraeli harci repülő megölt több, mint 20 civilt, mire a Hamasz elkezdte bombázni Tel Avivot.
hvg.hu
Rakétatámadások érték kedd este Jeruzsálemet és Tel-Avivot is a Gázai övezetből, aminek az elkövetőjeként a Hamász palesztin radikális szervezet jelentkezett. A Vaskupola légvédelmi rendszer semlegesítette a rakétákat. Izrael légitámadásainak 23 halottja volt kedden a Gázai övezetben.
MTI
Újra megszólaltak a légvédelmi szirénák Izrael több pontján kedd este, így a fővárosban, Jeruzsálemben és az ország második legnagyobb városában, Tel-Avivban is - jelentették a nagyobb hírügynökségek.
hvg.hu
Már Tel-Avivot lőtte a Hamász, miután minden izraelit célpontnak minősítettek egy izraeli légi csapást követően.
MTI
Netanjahu elrendelte a gázai szárazföldi hadműveletek előkészítését és negyvenezer tartalékost mozgósítanak.
MTI
MTI
hvg.hu
Az offenzívának kettős célja van: egyrészt csapást akarnak mérni a Hamász radikális palesztin szervezetre, másrészt csökkenteni akarják az Izraelre mért rakétatámadások számát.
MTI
Egy család tagjai követték el azt a bűncselekményt, ami miatt zavargások törtek ki Kelet-Jeruzsálemben. A gyilkossággal gyanúsított hat ember közül öten egy tekintélyes rabbi unokái, akik nagyapjuk kocsijával rabolták el a kiszemelt palesztin tinédzsert.
MTI
Az izraeli hadsereg szárazföldi csapatok bevetésére is készül palesztin területeken, miután kedd hajnalban légitámadást hajtott végre a Gázai övezet ellen – közölte kedden Peter Lerner katonai szóvivő.
MTI
Lakóházakat is célba vettek az izraeli harci gépek kedd hajnalban. Az egyik házban állítólag egy Hamász-aktivista lakott. A radikális palesztin szervezet az izraeli offenzívára reagálva "földrengésszerű" támadással fenyegetett. Előzőleg palesztin fegyveresek rakéták tucatjaival támadták Izraelt az övezetből.
MTI
Rakéták tucatjaival támadták hétfő este Izraelt a Gázai övezetből. A Hamász radikális palesztin szervezet magára vállalta az akciót - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna esti híradása.
MTI
A palesztin fiút az elkövetők egy kocsiba tuszkolták és elhurcolták egy kelet-jeruzsálemi lakónegyedből. Nem sokkal később megtalálták agyonégett holttestét Jeruzsálem egy erdős részén. A tinédzsert valószínűleg bosszúból ölték meg.
MTI
Az izraeli rendőrség elfogott egy észak-izraeli arab faluból származó arab taxisofőrt, akit egy két hónappal ezelőtti brutális gyilkossággal vádolnak - közölte az izraeli tízes tévécsatorna esti híradója.
MTI
Nem söprik szőnyeg alá a nyomozás eredményeit, és példás szigorral megbüntetik a kedden brutális kegyetlenséggel megölt palesztin tizenéves gyilkosait - mondta Simon Peresz izraeli államfő a Gázai övezetből rakétákkal lőtt Szderótban a külföldi tudósítók számára vasárnap tartott szokásos éves sajtókonferenciáján.
MTI
Az izraeli rendőrség elfogott hat zsidó szélsőségest, akiket egy palesztin tizenéves megölésével gyanúsítanak - közölte a Háárec című izraeli lap online kiadása vasárnap.
MTI
Gyors vizsgálatot sürgetett az Egyesült Államok annak a palesztin származású amerikai állampolgárnak az ügyében, akit állítólag izraeli biztonsági emberek vertek meg a héten Kelet-Jeruzsálemben lezajlott tüntetések során.
MTI
Az izraeli légierő csapást mért tíz gázai övezeti célpontra vasárnap hajnalban, miután szombaton a Hamász palesztin iszlamista szervezet uralta övezetből több tucat rakétát lőttek ki a szomszédos dél-izraeli területekre.
MTI
Juvál Diszkin, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat volt főnöke szerint a Netanjahu-kormány hibás politikája a felelős a biztonsági helyzet eszkalálódásáért.
MTI
Az izraeli hadsereg légicsapásokkal sújtja a Gázai övezetet, amióta megtalálták a feltehetően palesztin fegyveresek által néhány hete elrabolt három izraeli tizenéves holttestét. Az akció szellemi atyja azonban eközben Törökországban tartózkodik, s ez tovább bonyolíthatja a két ország amúgy is feszült viszonyát – olvasható a The Daily Beast című amerikai hírportál friss elemzésében.
MTI