11+1 miniszterből állna Vona kormánya
Az ellenzéki politikus jelezte azt is, szakpolitikai kormányzást folytatna.
Az ellenzéki politikus jelezte azt is, szakpolitikai kormányzást folytatna.
MTI
A politikus megfordult az MSZP-ben és a Fideszben is.
hvg.hu
A Jobbik elnöke szerint az elmúlt nyolc évben lejáratták, tönkretették azokat a szervezeteket, amelyek kritizálni merték Orbán Viktorékat.
MTI
A békemenet teljesített: Orbán Viktor hívei olyan élményben részesültek, ami után ismét nyeregben érezhetik magukat. Hogy alattuk a ló döglött-e, csak április 8-án derül ki. Orbán mindenesetre saját táborának megerősítése mellett ellenfeleit is mozgósíthatta azzal, hogy nyíltan bosszút esküdött a választás utáni időszakra. Bárhogyan alakul, a voksolást az eddiginél is feszültebb politikai szembenállás követi.
Orbán Viktor hideglelősen emlékezetes beszédet mondott, de megmutatták magukat azok is, akik őt akarják elszámoltatni. Összefoglaló videónk a március 15-i rendezvényekről.
hvg.hu
Vona Gábor Jobbik elnök részletesen elmagyarázta, miért nem tárgyalnak Gyurcsány Ferenccel. A HírTV-ben az összes ellenzéki listavezető megjelent, kiakadtak Orbánon.
hvg.hu
A Jobbik gyorsan válaszolt a volt miniszterelnök felhívására.
hvg.hu
A Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a korábban már agyonhasznált várépítős hasonlattal igyekezett elmagyarázni ünnepi beszédében, milyen országot képzel el a Jobbik.
hvg.hu
A csengeri Wall Street farkasa sem tudta elhomályosítani a március 15-i ünnepi megemlékezéseket. Budapest belvárosában ma két békemenet kígyózott, volt keménykedő Orbán-beszéd, ellenzéki demonstrációk és diáktüntetés, amely végül spontán vonulásba torkollott. A nap végén rendőrök igazoltattak tüntetőket.
hvg.hu
A Soros- és az Orbán-tervtől is megvédenék Magyarországot.
MTI
Az önkormányzatnak a választási eljárásról szóló törvény szerint nem lett volna lehetősége a plakátok eltávolítására.
MTI
A Jobbik szerint ha igazat mond Kósa Lajos az 1300 milliárd forint kezeléséről, akkor azért, ha nem, akkor meg azért alkalmatlan miniszternek.
MTI
Hende Csabának azért kellett távoznia a honvédelmi tárca éléről, mert Orbán szerint túl lassan épült a kerítés. De nem engedték el a kezét, könnyen újrázhat. A Fidesz jelöltjéhez helyben a Jobbik lehet a legközelebb. A Közös Ország Mozgalom legújabb kutatását a hvg.hu ismerteti.
Tóth Richárd
A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak mostanra sikerült visszanyernie – ezt mérte a HVG számára március elején a Medián. A tíz nappal ezelőtti pillanatfelvétel szerint hatszázezer ember akar szavazni, de nem árulja el, van-e már pártja.
Hann Endre
Lakatos Zsuzsa
Megzavarták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kedd délutáni orosházi utcafórumát.
MTI
A teljes koordináció ellenzéki szavazók elriasztásával járhat – így értékelnek a Jobbikban. Az jól látszik, hogy a párt emiatt úgy próbál együttműködni, hogy közben saját jelöltjei indulásához ragaszkodik. Szakértők szerint könnyen lehet, hogy hibásnak bizonyul a stratégia.
Windisch Judit
Karácsony, Vona, Szél: bármelyikük jobb iskolát csinál, mint az, aki nem mert vitázni.
Oktatási vitát szervezett a miniszterelnök-jelölteknek a Független Diákparlament. Meghívták Orbán Viktort is, de a kormányfő nem ment el. Hétfő este így Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor vitázott egymással. Szakpolitikai érdek- és értékütköztetés történt úgy a Gödör Klubban, hogy egyszer sem hangzott el olyan agyonhasznált kormányzati toposz, mint a migráns vagy Soros.
Tóth Richárd
A Jobbik vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel szemben, és feljelentést tesz vesztegetés gyanújával – közölte Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
hvg.hu