#Józsefváros

Három időközi választást tartanak ma

Két időközi polgármester-választást tartanak ma, valamint ma tartják Csornán és környékén az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulóját. Szavazni reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is a szavazókörök bezárásáig van érvényben.


Az MSZP szerint SZDSZ-Fidesz koalíció zsarolta Csécseit

Szabó Zoltán szocialista képviselő azt állítja, megzsarolhatták Csécsei Bélát, hogy mondjon le a józsefvárosi polgármesterségről. Takács Gábor SZDSZ-es alpolgármester vitatja az állítást, megjegyezve, hogy Csécseit szakértőnek kérték fel, s hogy ezért havi 750 ezer forintot ki tudjanak fizetni, másoktól visszavonták a megbízást.


A Centrumra szabták a józsefvárosi parkolótendert

A Budapest Józsefváros Önkormányzata által kiírt parkolási közbeszerzési eljárást jogsértőnek minősítette a közbeszerzési döntőbizottság, az önkormányzatot 2 millió forint, míg a felhívást ellenjegyző ügyvédet 100 ezer forint bírsággal sújtotta, mivel az alkalmassági feltétel egyik pontját lényegében a Centrum Parkoló Kft.-re szabták, és így kizárták a versenyből a többi lehetséges ajánlattevőt.


Józsefvárosi polgármester-választás

Teljes hatalomátvétel előtt áll a Fidesz a régen baloldali erősségnek számító Józsefvárosban, most megszerezheti a polgármesteri posztot is a meglévő képviselő-testületi többség mellé.




Kétszer lobbant lángra egy Orczy úti épület

Ugyanahhoz a VIII. kerületi, Orczy úti irodaépülethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön kora reggel Budapesten, ahol előző este is tűz keletkezett - közölte az MTI-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.


Alpolgármester perelte volna a patkányozó Bayert

A Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt a Tavaszmező utcai garázdaság nyomán kezdett cigányozni, harlemezni, meg zsidózni. Józsefváros SZDSZ-es alpolgármestere a kerület jó hírnevét perrel akarta megvédeni, de indítványát a képviselőtestület leszavazta.



Késsel fenyegetett az egyik józsefvárosi támadó

Nyilvánosságra hozta a rendőrség a józsefvárosi diák megtámadásáról szóló felvételeket - közölte az RTL Klub csütörtök esti híradója. A képeken az is látszik, hogy a féltucatnyi támadó egyike egy több mint húszcentis pengéjű kést tart a kezében.



Még nincs hivatalos jelölt Józsefvárosban

Még nincs egyetlen hivatalos jelöltje sem a november 22-i józsefvárosi időközi polgármester-választásnak, pedig az ajánlószelvények gyűjtése már egy hete megkezdődött. Az egyfordulós választást a korábban SZDSZ-es, később független Csécsei Béla lemondása miatt kellett kiírni.




Újabb gyanús ügy - kenőpénzt kértek egy józsefvárosi pályázatnál?

A Terézvárosban, és Erzsébetvárosban kirobbant ingatlanbotrányok után a közvélemény gyanakodóvá vált az önkormányzati pályázatokkal kapcsolatban. Ezért keltett feltűnést, hogy egy szakközépiskola működtetője állítja: pályázatot nyert, de mégsem vehette bérbe a józsefvárosi önkormányzat tulajdonában lévő épületet, mert alighogy megnyerték a pályázatot két nap múlva indoklás nélkül mást hirdettek ki győztesnek. Más források szerint a háttérben 30 millió forintos kenőpénz meg nem adása áll. A városrész vezetői cáfolják a gyanúsítást, szerintük megvesztegetésről szó sem volt, a vállalkozás maga állt el a pályázattól.


Időközi választás Józsefvárosban?

Hamarosan időközi polgármester-választást írhatnak ki a főváros VIII. kerületében a polgármesteri posztra, a Népszava értesülései szerint ugyanis Csécsei Béla független polgármester akár már szerdán bejelentheti lemondását a tisztségéről.


Józsefváros is szabadulna a Centrum Kft. bilincseitől

Kocsis Máté józsefvárosi alpolgármester nem hosszabbítaná meg a Centrum Parkoló Kft-vel a kerületi kerékbilincselési feladatokra kötött szerződést, helyette a kerület szedné be a tiltott helyen parkolásért fizetendő büntetést. A politikus szerint ezzel kiszűrnék a pénzügyi visszaélést.


Stop, behajtani tilos. Felújítások a fővárosban

Élhetőbb belváros több gyalogossal, kerékpárossal, fával és kevesebb autóval - ezekkel az óhajokkal indult meg Budapest belső kerületeinek újjáépítése. Tiszta levegőt, kiszámítható közlekedést, több közösségi teret ígérnek a fejlesztők, miközben egyre-másra készülnek a vonzó látvány- és ütemtervek, sorjáznak az ötletek azért, hogy hely hiányában is jusson tér mindenkinek. Áttekintés a legfontosabb budapesti felújításokról.



Megtalálták a Józsefvárosból ellopott műkincseket

Kommandósok fogták el azokat a férfiakat, akik a gyanú szerint még tavaly szeptemberben egy VIII. kerületi lakásból 25 millió forint értékű grafikai gyűjteményt loptak el; két férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség.