150 újabb halottja van a magyarországi koronavírus-járványnak
Az elmúlt három nap adatait adta most ki a koronavirus.gov.hu.
Az elmúlt három nap adatait adta most ki a koronavirus.gov.hu.
Lassan másfél éve, hogy nemcsak hagyományos és számítógépes, hanem online nyelvvizsgára is lehet jelentkezni itthon. Az online megoldást persze a kényszer (pontosabban a járvány) szülte, de szakemberek szerint ez a jövő.
A magyarok 11 százaléka még nem is hallott arról, hogy elérhető a negyedik vakcina. Sokan annak ellenére is szeretnék a negyedik oltást, hogy a szakértői vélemények alapján nincs rá igazán szükségük.
Csökken a fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma is, a haláleseteké viszont még mindig naponta 100 fölötti.
A Microsoft társalapítója, az egészségügyi kérdésekben egyre gyakrabban felszólaló Bill Gates szerint résen kell lennünk, mert a koronavírus után újabb pandémia törhet ki, de immár egy másik kórokozó miatt.
Az Európai Unió általános uniós ügyekért felelős tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását, a módosítás értelmében a szabályok alkalmazásakor figyelembe kell venni az adott unión kívüli országban fennálló járványhelyzetet, valamint az érintett utazó egyéni helyzetét – közölte az uniós tanács kedden.
177-en vannak lélegeztetőgépen.
Ez összesített adat az elmúlt három napról.
Az amerikai hadsereg egyik orvosa olyan, a bőr alá helyezhető „lámpán” dolgozik, mely érzékelői révén azonnali visszajelzést küld, ha a viselője megbetegedett. Nem megfázásról van szó, hanem olyan esetekről, amelyek járványos időszakokhoz vezethetnek.
Lélegeztetőgépen 203-an, kórházban 5166-an vannak a koronavírus miatt.
A vendéglátóipar legnagyobb kérdése, hogy az elkövetkezendő időszakban hogy lesznek képesek nem veszteségesen működni.
Az előző járványban 66-an haltak meg másfél éve.
Újra száznál több áldozatot követelt egy napon belül a járvány. Az új fertőzöttek száma jelentősen csökkent az egy héttel korábbihoz képest, kórházban is kevesebben vannak, mint egy napja.
A szigetország két év után nyitja meg határait.
A lap azt írja, hogy a gyakorlaton csupán megkeresésük hatására változtattak.
A koronavírusnak azonban itt még nincs vége: a világ szegényebb része nincs beoltva, ez pedig újabb, súlyosabb tüneteket okozó variánsok kialakulásához is vezethet.
Kevesebb új fertőzöttet diagnosztizáltak, mint egy hete ilyenkor, igaz úgy, hogy négy teszt közül három pozitív lett. A kórházban fekvők száma nagyot nőtt egy nap alatt is.
A lap birtokába került kutatás szerint a második hullámot okozó koronavírustörzs nem volt fertőzőképesebb, a hullám pedig azért lehetett annyira súlyos, mert nem voltak olyan intézkedések, amelyek megfékezték volna a terjedését.
Egy rendőr megsérült, a tüntetők pedig egy fotóriportert is bántalmaztak, mert maszkot viselt.
A TV2 időjósa ma már csúcsformában van, de az elmúlt időszak testileg és lelkileg is megviselte őt.