Azokban a megyékben tarol a koronavírus, ahol alacsony az átoltottság
Jász-Nagykun-Szolnok megyében csaknem négyszer annyian fertőződtek meg, mint Komárom-Esztergomban.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében csaknem négyszer annyian fertőződtek meg, mint Komárom-Esztergomban.
Belső Nóra pszichiáter szerint a magyar társadalom a negyedik hullám mellékhatásaként újabb törésvonal mentén is kettészakad. A HVG-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy nem idegenkedne az oltás kötelezővé tételétől.
Közelít a koronavírusos betegek száma a harmadik hullám csúcsához a szegedi klinikán, a betegek állapota súlyosabb az eddigiekben tapasztaltaknál.
A szerdai adatközlés szerint ezúttal 98 újabb áldozata volt a járványnak Magyarországon.
Fel kell gyorsítani a 3-11 éves gyerekek oltási kampányát - sürgeti a pekingi Global Times, amely büszkén beszámolt arról, hogy elkészült az olimpiai falu. Közben viszont már Kína 31 tartományából 20-ból jelentettek új járványgócokat, köztük a Peking környéki Hopej tartományból, ahol a téli olimpiát februárban megrendezik.
A vizsgált települések fele stagnál, csökkenő tendencia egyetlen városban sem tapasztalható.
Nagyon megy fel a lélegeztetőgépen lévők száma, és kórházban ápolt betegből is egyre több van.
„Empatikusan, kellő rutinnal rendelkező kollégák rendezzék a lemondásokat.”
A szigetországban kitört a madárinfluenza.
A francia védettségi igazolványt a vonatokon és a távolsági buszokon is kötelező bemutatni.
Ha nem lesz elég az eszközből, nem tudják majd olyan betegségek ellen beoltani az embereket mint a kanyaró, a mumpsz vagy a rubeola.
A halálozás és kórházba kerülés esélyét felére csökkentő molnupiravir hamarosan Európában is megjelenhet.
Inkább Pfizert kérjenek a fiatalok, mert köztük nagyobb arányban jár mellékhatásokkal a másik mRNS-vakcina – mondják a hatóságok.
Mindenkit arra kérnek, hogy oltassa be magát, ezzel is védve az egészségét és segítve az egészségügy tehermentesítését.
A toxikológus szerint Orbánék tehetnek arról, hogy az emberek már nem hisznek a járvánnyal kapcsolatos információknak. Azt pedig nem tudja, hogyan tudna a kormány elszámolni a 32 ezer Covid-halálesettel.
A Szputnyik továbbra sincs az elfogadott vakcinák listáján.
A Star Warsban Luke Skywalkert játszó színész emlékeztetett: annak idején C3PO és R2D2 is a vakcina mellett kampányoltak.
Először Burián Katalin úszó adott pozitív tesztet, majd a hétfői visszaérkezést követően még hárman.
Aki saját döntése miatt nincs beoltva, és mégis megbetegszik, fizetheti a kezelését.
Egyedül az orosz oltóanyagot nem fogadják el az ismertebb vakcinák közül.