Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kamupártsztori

hvg.hu Itthon

"Nyomozzák ki ezt is, ha olyan okosak" – tovább hárítanak és menekülnek a kamupárti vezetők

Két és fél héttel a választások előtt továbbra sem tudtuk rávenni a kamupárti jelző ellen bőszen tiltakozó Medete párt és a Családok Pártja vezetőit, hogy áruljanak el végre valamit magukról és a jelöltjeikről, vagy bizonyítsák egyéb módon, hogy nem csak az állami támogatásra hajtanak. Honlapot – hogy ne érje őket a vád, hogy még az sincs – időközben mindkét szervezett indított, de bár ne tették volna.

hvg.hu Itthon

Halott Családok Pártja? Döbbenetes választási csalásokra derült fény Csepelen

Ipari mennyiségben hamisították az ajánlóíveikre már évekkel korábban elhunyt választók adatait és aláírását egyes kamupártgyanús szervezetek jelöltjei a csepel-soroksári választókörzetben. A fideszes Németh Szilárd 21 kihívójából tizenhárman próbálkoztak ilyesmivel, a rekorder pedig a hvg.hu által már korábban leleplezett Medete párt jelöltje (egyben egyik szervezője) lett.

hvg.hu Itthon

Politikáról egy szót se! - így működik egy kamupárt

Megdöbbentő részleteket mesélt a korábban is kamupárt-gyanús Medete párt egy már elvérzett egyéni képviselőjelöltje a hvg.hu-nak arról, hogyan működteti hálózatát a szervezet. 150 ezer forint 500 ajánlásért a hülyének is megéri, nem csoda, ha még a helyi postás is benne van az üzletben. Politikáról beszélni tilos, kampányolni minek – folytatás csak erős idegzetűeknek.

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Hatalmas változás jöhet az olcsóbb számítógépeknél – amelyikbe bekerül ez a lapka, az hasíthat

Hatalmas változás jöhet az olcsóbb számítógépeknél – amelyikbe bekerül ez a lapka, az hasíthat

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Még mindig nem kerültek a gyermekotthonokba Magyar Péterék karácsonyi ajándékai

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

A címlapról ajánljuk