#katolikusok

 

"Törjön ki a béke!" - Ferenc pápa gigavirrasztást szervez mára

A Ferenc pápa által a békéért meghirdetett szombati nemzetközi böjt- és imanap központi helyszíne a római Szent Péter tér lesz az egyházfő vezette virrasztáson, de a békeimához az egész világon csatlakoznak a vallási közösségek és a nem hívők is. A Szent Péter térre több százezres tömeget várnak szombaton. Assissiben egy óriási, szivárvány színű zászlóval vonulnak fel a békenap alkalmából.

MTI MTI





Magyar papokért imádkoztak Szlovákiában
 

Magyar papokért imádkoztak Szlovákiában

A felvidéki magyar katolikusok lelki gondozásával megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért tartottak imanapot vasárnap Révkomáromban a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Római Katolikus Plébánia szervezésében, közel háromezer résztvevővel.

unknown unknown

Több tízezres tömegtüntetés volt Párizsban
 

Több tízezres tömegtüntetés volt Párizsban

Ismét a melegházasság ellen tüntettek Párizsban. A tüntetők kiemeltették maguk közül a radikálisnak tűnő, gyanús személyeket. Az utóbbi napokban több homofób incidens történt az országban, bár a franciák többsége támogatja a melegek házasságát.

MTI MTI

Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
 

Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen

A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a megfogant emberi lény életét sérthetetlennek tartja - közölte a Magyar Katolikus Családegyesület elnöksége nevében Bíró László püspök csütörtökön az MTI-vel, annak kapcsán, hogy a napokban vita robbant ki az abortusztabletta bevezetése kapcsán.

MTI MTI


Fogamzásgátlás: kompromisszumot ajánlott Obama a katolikusoknak
 

Fogamzásgátlás: kompromisszumot ajánlott Obama a katolikusoknak

Minden amerikai nőnek, függetlenül a munkahelyétől joga van az ingyenes preventív egészségügyi ellátásra, de az egyházi intézményeknek nem kell finanszírozniuk a vallási meggyőződésükkel ellentétes orvosi beavatkozásokat, azt megteszik helyettük az egészségbiztosító társaságok - jelentette be pénteken Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

MTI MTI

Új magyar alkotmány:
 

Új magyar alkotmány: "tipikusnak aligha nevezhető" Európában

„Keresztények és demokrácia – a magyar eset” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az osztrák Katolikus Akadémikusok Egyesülete november első szombatján Bécsben. A résztvevők arra keresték a választ, hogy milyen szerepet játszik a keresztény vallás Orbán Viktor kormányzásának legitimálásában. A vita célkeresztjében az új magyar alkotmány, a média- és az új egyházügyi törvény állt. A résztvevők osztrák és magyar egyetemi oktatók, valamint a bécsi magyar nagykövet voltak.

hvg.hu hvg.hu

Csökkent a hívők száma Lengyelországban
 

Csökkent a hívők száma Lengyelországban

A lengyelek 95 százaléka katolikusnak, 92 százalékuk pedig hívőnek tartja magát, és az utóbbiak több mint 50 százaléka rendszeresen gyakorolja is vallását - tűnik ki a CBOS közvélemény-kutató intézet legfrissebb felméréséből.

MTI MTI