Az európai nyilvánosságban meglehetősen heves reakciót váltott ki néhány, az új magyar parlament által rohamtempóban elfogadott törvény, illetve kormányzati intézkedés. A támadások mindenekelőtt Orbán Viktor Fidesz-elnök és egyben miniszterelnök ellen irányulnak, aki jó néhány nacionalista és Európa-ellenes nyilatkozatával csak olajat öntött a tűzre, vélte felvezetőjében Hans Schelkshorn bécsi filozófiaprofesszor. Tudomása szerint a magyar kormány képviselői többször is hangsúlyozták, hogy politikájuk keresztény értékeken nyugszik, ezért itt az ideje, hogy Európa demokratikusan elkötelezett keresztény gondolkodói alaposan elemezzék ennek a politikának az egyes elemeit.
Túlzó aggodalmak és egy veszélyes bekezdés a preambulumban
A magyar Alaptörvény ellen megfogalmazott külföldi kritikák gyakran túlzóak - szögezte le Christian Stadler jogfilozófus, ugyanis szerinte az alaptörvény megfelel az európai standardnak, bár tipikusnak aligha nevezhető. Az Istenre való utalás például nem egyedi eset, de könnyen kirekesztve érzi magát a nem istenhívő, még ha az Alaptörvény első sora a himnuszból lett is átvéve. Meglehetősen szokatlan a Nemzeti hitvallás és ennek patetikus, kissé nacionalista hangneme is, de még ez is fölfogható nemzeti sajátosságként. Értelmezhetetlen viszont az a passzus, amely szerint a Szent Korona nem csak szimbolizálja, hanem „megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét”.
Kifejezetten veszélyesnek nevezte a jogfilozófus professzor a preambulumnak azt a bekezdését, miszerint az Alaptörvény rendelkezéseit a Nemzeti hitvallással és történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. Egyrészt ugyanis azt sem lehet tudni, hogy mit jelent a történeti alkotmány, másrészt az erre való hivatkozás teret adhat akár egy irredenta alkotmányértelmezésnek is. Az Alaptörvény egyes cikkelyei javarészt megfelelnek a demokratikus normáknak, bár feltűnő, hogy ezeket gyakran egy relativizáló, illetve egy sarkalatos törvényre utaló mondat zárja le, ami a jelenlegi parlamenti jogértelmezést hosszú évtizedekre megingathatatlanná teszi.
Egy magyar vélemény
Nem is annyira a törvényszövegek adnak okot az aggodalomra, mint inkább a gyakorlatba való átültetésük, vélekedett Anton Pelinka politológus. A médiatörvény ellen emelt uniós kifogásokat a magyar kormány például azonnal elfogadta, és a törvényt módosította, de a megvalósítása számos kívánnivalót hagy maga után. Ez azt is mutatja, hogy a magyar kormányfő minden nemzetieskedése ellenére komolyan veszi a külső figyelmeztetéseket, de kíméletlen a belső ellenzékkel szemben, amelynek javaslatait rendre lesöpri az asztalról, sőt, a köztudatból is szeretné kigyomlálni mindazt, ami nekik a közelmúltban köszönhető. Ezért tagadja az 1990-es alkotmányt és az elmúlt húsz év minden demokratikus eredményét, benne húsz évvel ezelőtti önmagát is, nyúl vissza nem csak 1956-ig, hanem a ködös történelmi alkotmányig, sőt, Szent István királyig. Az osztrák professzor, aki 2006 óta a budapesti Közép-Európai Egyetemen tanít, az Orbán-kurzus jellemzőjének nevezte az anakronizmust, a szerecsenmosdatást, a gyűlölet szítását, az ellenfél rendszeres és tudatos megbélyegzését, amint ez például Trianon emléknappá nyilvánításában és Horthy politikai rehabilitálásában vagy a közmédiában való tisztogatások során megnyilvánul.
Mit tesznek ennek láttán a magyarországi keresztény egyházak? A két legnagyobb egyház nemcsak püspökeinek, de híveinek nagy része is a jelenlegi kormány bázisát képezi, állította Wildmann János, a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára. Egy közelmúltban publikált kutatásának eredményei szerint szignifikáns összefüggés mutatható ki a katolikusok és reformátusok, különösen is a vallásukat gyakorlók, valamint a jobboldali politikával való azonosulás között. Ennek szerinte történelmi gyökerei vannak. Az Egyházfórum főszerkesztője, aki a közelmúltban levélben fordult a püspökökhöz, hogy emeljék fel szavukat a politikai visszásságok ellen, elképzelhetetlennek nevezte, hogy a nevezett két egyház hívei és vezetői olyan mértékben konfrontálódnának az orbáni vonallal, mint tették ezt a megelőző kormányok esetén. Ennek az azonosulásnak az eredménye az új egyházügyi törvény is, amely nem szüntette meg, csupán korlátozta az egyházi biznisz lehetőségét az elismert egyházakra. Az a szabályozás pedig, amely pártpolitikusokra bízza vallási közösségek egyházi elismerését, a feudális főkegyúri jog, illetve a kommunista egyházpolitika emlékét idézi, mondta a magyarországi vendég.
