#katonaság

Több száz katonát vezényeltek Kijevbe
 

Több száz katonát vezényeltek Kijevbe

A katonák azt a feladatot kapták, hogy tartsák fenn a közrendet, egyebek mellett a tüntetések idején is – mondta a belügyi csapatok krími egységeinek parancsnoka. Az egységek nem vesznek részt tömegoszlatásokban, hanem csak élő pajzsot alkothatnak.

MTI MTI

Katonanőkkel erősítenek a németek
 

Katonanőkkel erősítenek a németek

Thomas de Maiziere védelmi miniszter a jelenlegi 9 százalékról 15 százalékra kívánja növelni a nők arányát a német hadseregben. "A nők jót tesznek a Bundeswehrnek" - fejtette ki Maiziere.

MTI MTI

Galéria: így zajlanak az árvízi munkálatok Győr és Komárom térségében
 

Galéria: így zajlanak az árvízi munkálatok Győr és Komárom térségében

Hende Csaba honvédelmi miniszter látogatást tett Komáromban és Győr térségében, ahol megtekintette az árvizi munkálatokat. Sajtótájékoztatóján elmondta, a Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz, bevetésre készen pedig jelenleg legalább 8.000 ember áll. Képeink a helyszínről.

hvg.hu hvg.hu

Nem lett második Vietnam: Irak tíz éve - Nagyítás-fotógaléria
 

Nem lett második Vietnam: Irak tíz éve - Nagyítás-fotógaléria

Tíz éve tört ki az iraki háború. Szaddám uralma villámgyorsan összedőlt, de Irakot nem sikerült stabilizálni, vegyi fegyvereket sem találtak. A hatalmas kudarc mégis elmaradt, David Petraeus tábornok úrrá lett a káoszon, és 2011 decemberében az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot.

Stiller Ákos, Fülöp Máté (szerkesztők) Stiller Ákos, Fülöp Máté (szerkesztők)


Önkéntes katonaság bevezetésén gondolkodnak Szlovákiában
 

Önkéntes katonaság bevezetésén gondolkodnak Szlovákiában

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését fontolgatja a szlovák védelmi tárca, és már idén nyárra megteremtenék a koncepció megvalósításához szükséges törvényi hátteret. A szaktárca terveiről Martin Glvác védelmi miniszter beszélt kedden Pozsonyban azután, hogy egyeztetett Ján Richterrel a munka-, szociális és családügyi tárca vezetőjével.

unknown unknown


Fotók: német-magyar katonai gyakorlat Kecskeméten
 

Fotók: német-magyar katonai gyakorlat Kecskeméten

Katonák üzemanyag-szállító vezetékeket ellenőriztek a Safety Fuel 2012 elnevezésű német-magyar katonai üzemanyag-technikai szakgyakorlaton az MH Veszélyesanyag Ellátó Központban hetényegyházi üzemanyagraktárának területén. A feladat során egy tábori üzemanyagraktár felállítását és üzemeltetését gyakorolják a résztvevő alakulatok.

MTI MTI






Nem egyszerű önkéntes tartalékosnak jelentkezni
 

Nem egyszerű önkéntes tartalékosnak jelentkezni

Az önkéntes védelmi tartalékos katonának közel 30 ezer forintjába kerülhet, hogy állományba vegyék, ha munkát is kínál neki a sereg – derül ki a hadkiegeszites.hu honlapon olvasható jelentkezési feltételekből. Bár 2014-re nyolcezer tartalékost akar a honvédelmi tárca, a jelentkezés macerás, a költségek pedig bizonyos esetben az önkéntest terhelik.


Tüntető tömegekre lőtt a katonaság Szíriában
 

Tüntető tömegekre lőtt a katonaság Szíriában

A szíriai katonaság pénteken tüzérséggel lőtt több lázadó várost, ahol tüntetők ezrei vonultak fel pénteken, egy nappal azelőtt, hogy Kofi Annan nemzetközi megbízott Moszkvában és Pekingben tárgyal a vérontás leállítása érdekében.

MTI MTI

Hende Csaba azt üzente, elfogyott a regimentje - Nagyítás-fotógaléria
 

Hende Csaba azt üzente, elfogyott a regimentje - Nagyítás-fotógaléria

Hende Csaba honvédelmi miniszter javaslatára az Országgyűlés napirendjére tűzte a hadkötelesek összeírásáról is szóló törvénytervezetet, melyben lehetőség nyílik arra, hogy rendkívüli állapotban automatikusan, megelőző védelmi helyzetben pedig az Országgyűlés döntésével újra bevezessék a hadkötelezettséget. A tárcavezető szerint ennek teljesítésére a katonai igazgatás szerveinek fel kell készülniük, és ennek része lesz a nagykorú, Magyarországon élő állampolgárok törvényben szabályozott adatainak nyilvántartása. Ennek érdekében a jogszabály 2012. január 1-jével létrehozza a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságát, a honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervét. Bár a HM szerint nem lesznek, mi felidézzük, hogyan is zajlott a sorozás és a bevonulás annak idején.

hvg.hu hvg.hu