Kigyulladt egy panelház egyik lakása Kecskeméten
A baon.hu értesülései szerint egy tízemeletes panelházban keletkezett tűzhöz riasztották a lánglovagokat csütörtök este Kecskeméten.
A baon.hu értesülései szerint egy tízemeletes panelházban keletkezett tűzhöz riasztották a lánglovagokat csütörtök este Kecskeméten.
baon.hu
Az első eladásra szánt Mercedesek 2012 első negyedévében gördülnek le a kecskeméti gyártósorról. A gyárban jelenleg ezer ember kapott munkát, ám év végéig ennek a dupláját tervezik.
MTI
A Kecskemét hazai pályán fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének első meccsén, ezzel nagyon közel került a fináléhoz.
MTI
A kabuli nemzetközi repülőteret fél éven keresztül sikeresen vezette az Afganisztánba vezényelt magyar katonai kontingens, így a NATO illetékes parancsnokságától újabb, ezúttal egy évre szóló felkérést kapott Magyarország - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter.
MTI
A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei hétfőn éjjel igazoltattak egy 23 és egy 16 éves férfit, akik három darab ajándékkosárral és édességekkel gyalogoltak Kecskemét, Petőfi Sándor utcán - olvasható a police.hu-n.
police.hu
A Mercedes kecskeméti összeszerelő üzeméhez kapcsolódó új vasútszakasz építése miatt április 12-e és 21-e között szünetel a vonatforgalom Kecskemét és Kiskunfélegyháza között.
FH
FH
Hírszerző
A Mercedes gyárat a Cegléd-Szeged vasútvonallal összekötő vágány április 12-től április 21-ig tartó kiépítésének idejére vágányzár lesz a Kecskemét Kiskunfélegyháza közötti pályaszakaszon ezért a két város között vonatpótló autóbuszok fogják szállítani az utasokat - közölte Szórád Róbert, a MÁV-START Zrt. technológiai üzemeltetési igazgatója csütörtökön Kecskeméten.
MTI
A 15 éves fiú megtámadott és kirabolt egy másik gyermeket Kecskeméten.
HavariaPress
Ételre kell a pénz - ezt mondta támadója egy 13 éves fiúnak, miután a nyílt utcán kirabolta. A gyerek iskolába indult, a másik fiatal az utcán lépett elé Kecskeméten.
FH
FH
Hírszerző
Első fokon a megszüntetett regionális hatóságok helyett a megyei kormányhivatal jár el a Mercedes gyár – mint nagyberuházás – közigazgatási hatósági ügyeiben a 2008-ban született kormányrendeletet módosító jogszabály a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Az ügyészség többrendbeli korrupcióval vádolja azt a korábban munkaügyi felügyelőként dolgozó férfit, akinek a pere csütörtökön kezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
MTI
A helyszínen meghalt egy kerékpárral közlekedő 30 éves férfi, akit egy személygépkocsi elgázolt hétfő reggel Kecskeméten - közölte a rendőrség az MTI-vel.
MTI
A 30 éves vádlott szerint semmi nem szól a javára az ügyben.
FH
FH
Hírszerző
Egy év múlva már autók készülnek a kecskeméti Mercedes-gyárban - mondta az üzem igazgatója, Frank Klein, annak alkalmából, hogy elkezdték a gyárhoz befutó vasúti fővonal kivitelezési munkálatait.
MTI
A rendőrség megszüntette a nyomozást annak a kismamának az ügyében, aki tavaly novemberben a szülés után rövid időn belül meghalt Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában - tudatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
MTI
Közel egy évig keresték az új gyár helyszínét, és végül jó döntést hoztak a Daimler AG cégcsoport illetékesei a kecskeméti helyszín kiválasztásával - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken Kecskeméten.
MTI
Egymilliárd forintot megközelítő összegű adócsalás csaknem harminc vádlottja ellen kezdődött per kedden Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
MTI
Súlyosan megsérült egy férfi, aki személygépkocsijával először a szalagkorlátnak ütközött, majd felborult a 44-es úton, Kecskemét és Békéscsaba között; a mentés ideje alatt nem lehet közlekedni ezen a szakaszon - közölte a rendőrség vasárnap kora reggel.
MTI
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kecskeméti Közoktatási, Gyermekvédelmi és Szociális Intézményében személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt nyomoztak.
MTI
A Kecskeméti Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal küldte el az ügyészségnek a nyomozati anyagot.
FH
FH
Hírszerző