Kormánykritikus püspököt választottak az evangélikusok első emberükké
A kormányt többször kritizáló Fabiny Tamás lett az evangélikusok új elnök-püspöke.
A kormányt többször kritizáló Fabiny Tamás lett az evangélikusok új elnök-püspöke.
A házelnök úgy látja, hogy egyes országok jobbközép pártjainak képviselői nem hisznek már a konzervatív értékek képviselhetőségében. Szerinte a német CDU ezért cserélhetné le a nevében a keresztény jelzőt a centrumra.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára mindkét egyiptomi keresztény templomnál elkövetett merényletet.
Jógi Aditjanat hindu szerzetest már leendő szövetségi miniszterelnökként emlegetik. Erőszakkal térítene, minden megölt hinduért tíz muszlim vérét ontaná ki, mégis ő lett a legnagyobb indiai állam vezetője.
Világszerte terjed egy új trend, ami elsőre furcsának és érthetetlennek tűnhet: egyre többen csavarnak sálat a fák és a villanyoszlopok köré az utak mentén.
Nem tudni pontosan, hogy milyen pénzből működik az Orbán Gáspár által futtatott, fiataloknak szóló igehirdetés, de egy elesettek megsegítésével foglalkozó alapítvány nyitóoldalon szerepelteti a számlaszámukat. Felházból pedig legalább három van, így ember legyen a talpán, aki elsőre látja, kinek akar hinni.
"Isten azt akarja, hogy ez az ország az övé legyen" – mondja Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia azon a toborzó videón, amely egy Felház nevű ifjúsági keresztény rendezvénysorozat jövő heti alkalmára szólítja a hívő és "hitetlen" fiatalokat.
Egy félreértés miatt terroristának néztek egy nigériai keresztény férfit múlt csütörtökön a London-Luton és Amszterdam között közlekedő easyJet-járaton. Az egyik utas látta, hogy a telefonján imát szervezett az ismerőseivel a WhatsAppon, egy félreérthető nevű csoportban. A férfit nem sokkal később fegyveresek szállították le a gépről, és a megpróbáltatásai itt még nem értek véget – derül ki a The Guardian cikkéből.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szabadon engedett 25 asszír keresztény túszt, akiket még februárban raboltak el Szíriában - közölte pénteken egy asszír szervezet.
Az asszír keresztény nőkből álló csapat az észak-szíriai el-Kahtáníja török határ menti város egyik elhagyatott malmának területén kapott kiképzést, a csapat még csak ötven tagú.
Nem léphet fel a krakkói Szent Katalin-templomban a Current 93, mert az egyház szerint a sátánizmust terjesztik. A koncert szervezői megdöbbentek az alaptalan rágalmakon és új helyszín után néznek.
A béke gondolata Ábrahám örököseinél címmel rendezett konferenciát a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás képviselőinek részvételével a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Szövetsége és a Barankovics Izraelita Műhely csütörtökön a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.
A magyarországi egyházak ifjúságának kínál alkohol- és drogmentes fesztivált a csütörtökön kezdődő CrossSound keresztény összművészeti találkozó Vajtán, amelyen mintegy 90 programot tartanak.
Ellentmondásos hírek jelentek meg a hitehagyás miatt halálra ítélt, majd felmentett szudáni nőről, akit kedden megint őrizetbe vettek. Előbb arról szóltak a hírek, hogy elengedték, később azonban kiderült, hogy fogva tartja a rendőrség, mert a szudáni hatóságok szerint hamis papírokkal akarta elhagyni az országot.