Vérszemet kapott a Samsung: dollármilliárdokat kaphat a Google-től
Úgy tűnik, hogy a Google-nek minden pénzt megér, ha az okostelefonok használói az ő keresőjével kutakodnak a neten.
Úgy tűnik, hogy a Google-nek minden pénzt megér, ha az okostelefonok használói az ő keresőjével kutakodnak a neten.
Garázdaság miatt, ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a VI. kerületi Rendőrkapitányság.
A színésznő többek között azt a gyűrűt veszítette el, amit még édesanyjától kapott - derült ki a Facebook-felhívásból. Már külön email címen is jelentkezhetnek Watsonnál azok, akik tudnak valamit az elveszett gyűrűkről.
A korábbinál relevánsabb tartalmakat kapnak azok, akik a Google kereső alkalmazással próbálnak megtalálni valamit. És egy olyan gomb is érkezik, amellyel értesítést kérhetünk arról, ha később kerül fel a netre valami új info a minket érdeklő témában.
Alapos ráncfelvarráson esett át a LinkedIn, többek között az üzleti közösségi oldal keresője is megújult, illetve már chatelni is lehet vele.
Nagyon hasznos Chrome-bővítmény készült a YouTube kedvelőinek: a videók utáni keresést és a klipek letöltését is jóval gyorsabbá teszi.
Bármire is keres rá a riói olimpia kapcsán, a Google külön oldalt mutat be sportolókról, eredményekről, programokról, videókról és helyszínekről.
A Google keresőjétől még mindig fényévekre van a Facebook megoldása, de annak legalább örülhetünk, hogy megjelent a részletes(ebb) keresés lehetősége, így könnyebben megtalálhatunk embereket az oldalon.
Újra itt mindenki kedvenc szemmeresztő mókája.
Ha csak egyszer is került ki valakiről kényes kép a netre a tudta nélkül, akkor értékelni fogja a Google ez irányú erőfeszítéseit.
Újrakezdődött a kutatás helyi idő szerint hétfőn kora reggel az Indonézia légterében előző nap eltűnt utasszállító repülőgép után. A hatóságok azt feltételezik, hogy a gép lezuhant, és roncsok a tengerfenékre süllyedtek.
A Google a közeljövőben már nem csak begépelés vagy hangutasítás révén lesz képes keresni, hanem úgy is releváns információkat ad, hogy egyszerűen csak megmutatjuk neki a telefonunk kamerájával, hogy hol vagyunk.
Sokkal egyértelműbb lett a Snapchat keresője, ami nagy lökést adhat, hogy ne csak a fiatalok kedvenc alkalmazása legyen.
Elveszett kedvencek után kutat a Psí detektiv, azaz Kutyadetektív elnevezésű cseh ügynökség.
Ezzel a widget alkalmazással nemcsak a Google, hanem még egy sor népszerű szolgáltatás rendszerén belül indíthat keresést.
A Google magyarországi kereséseiből összeállt a 2014-es toplista, amelyen az egykori pornósztár, Aleska Diamond úgy került a legjobb tíz közé, hogy még az Euróvíziós Dalfesztivált is megelőzte.
A keresés mindennapos tevékenység az okostelefon-használók körében, az átlagos felhasználó mégis keveset tud arról, hogy milyen összetett folyamatok eredményeként kap releváns találatot - ezzel foglalkozott a Telenor Okostelefon Akadémia legutóbbi eseménye.