Egy hónapja eltűnt asszonyt találtak holtan Szolnok megyében
Kihűlt állapotban találtak meg egy eltűnt idős nőt Csataszög és Nagykörű között.
Kihűlt állapotban találtak meg egy eltűnt idős nőt Csataszög és Nagykörű között.
A Magyar Szociális Fórum a társadalmi tragédia okát az elmaradt szükségintézkedésekben látja.
A Debrecenhez tartozó Bánkon a saját udvarán hűlt ki egy férfi. Egy földön fekvő hajléktalan életét pedig feltehetőleg a rendőrjárőr mentette meg azzal, hogy mentőt hívott hozzá.
Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány munkatársa kedden az MTI megkeresésére, az előző napi adatokra hivatkozva úgy fogalmazott: a hideg időjárás miatt az országban átlagosan 99 százalékos, Budapesten 96 százalékos kihasználtsággal működnek a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek.
Két ember vesztette életét kihűlés miatt hétfőn Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, velük együtt már tizenheten haltak meg a hidegben - tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
A rendőrség közlése szerint kihűlt állapotban került kórházba egy hodászi otthonból eltűnt, önmagáról gondoskodni képtelen férfi, akit a településtől távol, a szomszéd község határban találtak meg.
Ezen a télen eddig tizenegyen szenvedtek fagyhalált Szabolcsban, most egy 78 éves nő hűlt ki.
Egy 64 éves alsóörsi férfi autójával a vízzel telt árokba csúszott pénteken az 53-as úton Solt és Dunatetétlen között; a vízbefulladástól veszélyeztetett férfit egy másik autós szabadította ki járművéből - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Holtan találtak egy férfit Tamási belterületén, az 59 éves ember halálát kihűlés okozta - közölte a rendőrség hétfőn.
Az egyedül élő 96 éves nő élettelen testére fia talált rá otthonában.
Kihűlés következtében meghalt egy 82 éves izsáki nő a kecskeméti kórházban - közölte a rendőrség csütörtökön.
Egy idős asszonyhoz kértek rendőri segítséget Nagykanizsán, mert a nő a bezárt lakásában úgy átfagyott, hogy nem tudott felkelni.
Fagyhalált szenvedett férfira bukkant hétfőn kora délután egy helyi vadász a Szolnok megyei Kőtelken, a Széchenyi út mögötti szántóföldön - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden.
Bár kórházba szállították, az életét nem tudták megmenteni annak az idős nőnek, aki rosszul lett és összeesett hajdúböszörményi házának udvarán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
A Független Hírügynökség értesülései szerint holtan találtak egy férfit kazincbarcikai otthonában, az elsődleges adatok szerint a halálát kihűlés okozta.
Újabb áldozatot követelt a hideg tél Szolnok megyében: egy 76 éves férfit holtan találtak jászberényi tanyáján, egy fűtetlen szobában - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
Holtan találtak egy nőt Tiszakesziben, az otthona udvarán; az elsődleges adatok szerint a halálát kihűlés okozta - tudatta a rendőrség hétfőn.
Fűtetlen lakásában találtak holtan egy idős asszonyt, Miskolcon - tájékoztatott csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kihűlés miatt halt meg egy férfi Karcagon az elmúlt hétvégén; ő az idei téli hideg első Szolnok megyei áldozata - közölte a rendőrség hétfőn.
A két hajléktalan férfire csütörtökön, Dunaújvárosban talált rá egy járókelő egy parkos területen. Már nem lehetett rajtuk segíteni. Hajdú-Biharban is két ember halt meg. Vannak, akiket még meg tudnak menteni.