Élő adásban mondott fel egy rádiós hírolvasó
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel aznap nem történt semmi érdekes, ezt követően pedig felmondott egy norvég rádiós újságíró.
Élő adásban először a munkáját szidta, majd közölte, hogy nem olvassa fel a híreket, mivel aznap nem történt semmi érdekes, ezt követően pedig felmondott egy norvég rádiós újságíró.
Boross Péter kilép a Magyar Demokrata Fórumból - erősítette meg a volt miniszterelnök az MTI információját hétfőn.
Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, valamint két helyi, SZDSZ-es bizottsági elnök is úgy döntött, kilépnek a Szabad Demokraták Szövetségéből.