#Kína



NYT: A magyar külügy rendszerébe is betörtek kínai hackerek

Különböző európai országok, köztük Magyarország Külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek – írta internetes oldalán a kaliforniai Fireeye kiberbiztonsági cég jelentésére hivatkozva a The International New York Times (INYT) kedden. A cikk kedden megjelent az INYT-t kiadó amerikai lapban, a The New York Timesban is. A hvg.hu megkereste a külügyet, de azt válaszolták: az ügyhöz nem kívánnak semmi kommentárt hozzáfűzni.



Szuperszámítógéppel harcolna a szmog ellen Kína

Szuperszámítógépen kifejlesztett program használatával keresik majd a szmog okait és jelzik az egészséget károsító napok eljövetelét Kínában. Ezt egy minden korábbinál pontosabb számítógépes modell teszi majd lehetővé, amelynek kifejlesztése a következő három-öt évben biztosan befejeződik.



Bosszút állna Peking a New York Times és a Bloomberg újságíróin

A pekingi hatóságok nem hosszabbították meg a New York Times amerikai napilap és a Bloomberg hírügynökség kéttucatnyi újságírójának év végén lejáró vízumát korábbi tényfeltáró cikkeik miatti megtorlásként. A fejleményről a Kínában dolgozó külföldi tudósítók szervezete számolt be hétfőn egy tagjainak küldött e-mailben.



Pszt! A vasalónak is füle van!

Kémvasalókra és hasonlóan kíváncsi háztartási eszközökre is fel kell készülni, ha igaz az oroszok gyanúja. Bármiben ott lapulhat a lehallgatócsip, vagy a spamküldő robot.



Egyre több munkahelyet teremtenek Európában a kínai cégek

Az elmúlt két évben 60 százalékkal nőtt az Európában befektető kínai cégek száma, melyek egyre több munkahelyet teremtenek a kontinensen, ugyanakkor a veszteséget elkönyvelő vállalatok száma is nő - hangzott el péntek délelőtt Sanghajban az Európai Kereskedelmi Kamara (EUCCC) helyi tagozatának rendezvényén.






Fotók: Shanghaiban alig látni a szmogtól

Shanghai belvárosi látképe december 5-én. Napok óta sűrű, az egészségre káros szmogtól szenved Kína keleti része, emiatt egyes nagyvárosokban bezártak iskolák, az autóforgalmat pedig korlátozzák. A helyzet a következő napokban sem sokat javul majd.


Kelet-Kína ki sem lát ki a szmogból

Napok óta sűrű, az egészségre káros szmogtól szenved Kína keleti része, emiatt egyes nagyvárosokban bezártak iskolák, s a forgalmat is korlátozzák. A helyzet a következő napokban sem sokat javul majd.


Lehulló rakétadarabok borzolják a kínaiak idegeit

Megrongáltak két házat a hétfőn felbocsátott kínai űrszonda hordozórakétájáról levált alkatrészek. A szakemberek biztosítási program elindítását sürgetik, ebből térítenék meg azokat a károkat, amelyeket az ország űrprogramja okoz – írta a China Daily című napilap.