Megvenné a New York Timest egy kínai milliárdos
Megvásárolná a New York Times című amerikai lapot egy kínai milliárdos, aki pénteken New Yorkba utazik, hogy erről tárgyaljon - számolt be róla a kínai sajtó.
Megvásárolná a New York Times című amerikai lapot egy kínai milliárdos, aki pénteken New Yorkba utazik, hogy erről tárgyaljon - számolt be róla a kínai sajtó.
MTI
Drasztikusan csökkentik a kivételes közlekedési lehetőségeket - így például a piros lámpán való áthajtást - garantáló engedélyek számát Kínában a hivatali privilégiumok megkurtításának újabb körében - számol be a kínai állami média.
MTI
Tovább ostorozza a kínai állami média Abe Sindzó japán miniszterelnököt a múlt héten a Jaszukuni-szentélyben tett látogatása után, a háború utáni Németország vezetőit példaként állítva a politikus elé.
MTI
A 14 millió lakosú Tiencsinben is a kiadható új rendszámtáblák számának korlátozásával akarják visszafogni a szédítő ütemű motorizációt és javítani a levegőminőséget. Ez a harmadik kínai város, ahol ilyen korlátozást vezetnek be.
MTI
Szélsőséges vallásos eszmék terjesztése volt a hétfői, hszincsiangi terroristaakció kiváltó oka - jelentette kedden a kínai állami média.
MTI
Tovább terjeszkedik Kínában a Carlsberg dán söripari csoport. A cégtől hétfőn közölték, hogy átszámítva 250 millió dollárért felvásárolják a Csungking kínai holdingot, amelynek nyolc sörgyára működik Kína három tartományában, és ezek összkapacitása évi 12 millió hektoliter.
MTI
Idén is színpompás jégvárost építettek az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány fővárosában. A harbini hó- és jégfesztiválon színes fényekkel világítják meg a jégből faragott épületeket és szobrokat. A különleges téli várost gyalog és lovaskocsin is bejárhatják a vendégek.
hvg.hu
Egyre nagyobb gondot és gazdasági veszteséget okoz a talajszennyezés Kínában. A probléma megoldására a következő években több tízmilliárd jüant fordít a kormány – mondta a területért felelős miniszterhelyettes. Vang Si-jüan szerint a talaj szennyezettsége miatt 3,3 millió hektár, a teljes megművelhető földterület két és fél százaléka esik ki teljesen a mezőgazdasági művelésből.
MTI
Csecsemőtolvaj szülészorvos pere kezdődött hétfőn Kínában. A férfi hét újszülöttet lopott és adott el gyerekkereskedőknek.
MTI
Lemondani kényszerült a helyi törvényhozás 98 százaléka Kína Hunan tartományának egyik nagyvárosában, miután kiderült róluk, szavazataikért cserébe pénzt fogadtak el - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
MTI
Hivatalos jelentés szerint a hatóságokra támadó nyolc terroristát lőttek le a rendőrök a főleg muzulmán ujgurok lakta kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régióban.
MTI
Kína ötmilliárd dollár hitelt folyósított Venezuelának egy szeptember végén létrejött megállapodás részeként.
MTI
Kínai koncertkörútra indul péntektől a Kodály Filharmonikusok Debrecen társulata, amely a turné alatt hét helyszínen nyolc koncertet ad.
MTI
Matt White, a GreenEdge csapat sportigazgatója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a jövőben jobban kell figyelnie a kínai húsokra, miután a szezon második felében két olyan versenyző is klenbuterollal akadt fenn a doppingvizsgálaton, aki a távol-keleti országban szerepelt.
MTI
Mao Ce-tung érdemei felülmúlják hibáit a kínaiak elsöprő többsége szerint. Ez derült ki a "nagy kormányos" születésének 120. évfordulója alkalmából készített, a kínai hivatalos sajtóban kedden közzétett felmérés eredményeiből.
MTI
A madárinfluenza egy Kínában korábban nem kimutatott altípusa, a H5N2 ütötte fel fejét egy észak-kínai csirkefarmon. Ember megbetegedéséről nem érkezett jelentés.
MTI
Az Apple bejelentette vasárnap, hogy több évre szóló megállapodást kötött a China Mobile-lal iPhone termékcsaládjának január 17-től kezdődő kínai forgalmazásáról. A megállapodás feltételeit nem árulták el.
MTI
117 méter hosszúságú és 26 méter magas hószobrot készített egy hószobrász az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány fővárosában, Harpinban rendezett 26. nemzetközi hó- és jégfesztiválon.
unknown
Összesen csaknem 300 milliárd dollárt fordít Kína 2017 végéig a levegő megtisztítására - idézi a sajtó a kelet-ázsiai ország egyik vezető környezeti szakértőjét.
MTI
A Nyugati Han-dinasztia, vagyis az i.e. 202 és i.sz. 9 közötti korból származó bambusztekercsekre bukkantak metróépítési munkálatok közben Szecsuan tartomány fővárosában, Csengtuban.
MTI