Nukleáris teherhajót építene Kína, 25 000 konténert vinne el egyszerre
A tervek szerint 10 év múlva kezdhetik el annak a teherhajónak az építését, amihez fogható még soha nem készült a világon.
A tervek szerint 10 év múlva kezdhetik el annak a teherhajónak az építését, amihez fogható még soha nem készült a világon.
HVG
Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója nem először osztja meg gondolatait arról, hogy szerinte Kína fogja nyerni a mesterséges intelligencia terén folytatott versenyt.
HVG
Korábban Pete Hegseth is arról beszélt, hogy a Pentagon háborús szimulációs játékaiban Amerika mindig veszít Kína ellen. A hadügyi tárca most nyilvánosságra került bizalmas, sok évre szóló előrejelzése (Overmatch brief) is lesújtó képet fest a haderők felkészültségéről. A lap vezércikkben szólítja fel a Pentagont, hogy újítsa meg a fegyveres erőket, különben az Egyesült Államok képtelen lesz megvívni egy nagyobb háborút.
hvg360
A Németországba irányuló kínai export különösen megugrott.
HVG
Kína tagadja a vádakat, sőt. A kínai haditengerészeti szóvivő szerint a japán gépek közelítették meg és zavarták a kínai egységet.
HVG
Az USA és Kína kereskedelmi háborúja az amerikai szójatermelőket is sújtja, és az élre juttatta Brazíliát. Az ázsiai országnak a szója stratégiai jelentőségű, aligha szeretne kiszolgáltatottá válni egyetlen termelőnek.
Kínában készítettek egy kábelvágót, csakhogy nem olyan mindennapos eszközt, amely sok háztartásban megtalálható. Ez a szerszám azoknál jóval nagyobb, és képes akár a mélytengeri kábeleket is átvágni.
HVG
700 ezer fogoly dolgozott csaknem négy évtizedig, és ez nem a nagy fal – Magyarországra jöttek a nyolcezer fősre becsült terrakotta hadsereg előőrsei Kínából, de ezer év történelme is megismerhető a Szépművészeti Múzeum múlt héten nyílt kiállításán. Még a nagy falról is kitekinthetünk a hunokra.
A Tajvan melletti kiállással rég látott feszültséget keltett Kínával Takaicsi Szanae japán kormányfő, aki az ügyben élvezi honfitársai támogatását.
A BYD távközlési és hálózati berendezések összeszerelését végző elektronikai üzeménél a bevétel több mint harmadával csökkent, a környezetvédelmi szempontból rizikós készletek háromnegyede eltűnt, és a dolgozók száma is megcsappant.
Fogy a homok a világon (elsősorban az urbanizáció, azaz az építkezések miatt), és még ha ez első pillanatra nem is tűnik olyan súlyosnak, mint az édesvíz hiánya, komoly következményei lehetnek a bolygó egészére, és így az emberekre nézve. Kínában viszont megtalálták a megoldást: a mesterséges homokot.
HVG
A világszerte őszintén tisztelt XIV. dalai láma szerint reinkarnált utódja akár nő, sőt több ember is lehet. Ahogy a múltban többször geopolitikai jelentőséggel bírt az utód kiválasztása, most is.
Bár Donald Trump a keresztények elleni támadásokra hivatkozva mérne csapást Nigériára, a jelek szerint sokkal inkább Kína orra alá törne borsot egy esetleges beavatkozással. Peking óriási összegeket fektetett be az országban, amit igyekszik megvédeni, míg az Egyesült Államok katonai erővel jelenne meg a térségben. A nagyhatalmi rivalizálás vesztese Nigéria lehet.
Kínai mérnökök egy több ezer éve használt anyaghoz, a luffához nyúltak vissza, hogy elrejtsék vadászgépeiket az ellenséges radarok elől.
HVG
Az emberiség történetében a legnagyobbak közé tartozó földmunkálatokkal épülő hatalmas tibeti duzzasztórendszert Kína a zöldenergia-termelés sarokkövének tekinti, egyben veszélyes stratégiai fegyverré alakítja a vízkészletek ellenőrzését Dél-Ázsiában.
A Sencsou–22 küldetés űrhajója az eredetileg tervezett indításnál fél évvel korábban indult útnak a Tiangong űrállomásra, így az ott lévő űrhajósokat most már képesek evakuálni, ha beütne a baj.
HVG
Kínai mérnökök olyan elképzelést vázoltak fel, amely szerint 935 zavaróberendezéssel vágnák el Tajvant a műholdas internettől.
HVG
A hadiipar megváltásként várt felpörgése legkorábban jövőre indulhat, Németország továbbra is be van ragadva a mocsárba. A rendszerszintű problémákra jó másfél évtizedes késéssel novemberben érkezett meg a kormányzati reakció, de a valóban jelentős reformcsomagnak még át kell mennie a parlamenten is.
Az amerikai elnök viszonozta a meghívást, és „rendkívül erősnek” nevezte az amerikai–kínai kapcsolatokat.
MTI