Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kompjárat

Zelki Benjámin Itthon

Így járhatnának a vízen autók tízezrei a Balatonon

Badacsony és Fonyód között, 6 milliárdból tervezik elindítani a második balatoni kompjáratot. Az autójegyek elég drágák lennének, de a személyforgalomból is rentábilissé tehető a projekt. A helyiek azonban tartanak a kikötő feltúrásától és a nagyobb autóforgalomtól. A legnagyobb kérdés pedig az, ad-e pénzt az unió az új kompra.

MTI Autó

Már a magyar autókat is átviszik Szlovákiába

Felavatták pénteken a Dunaremetét a szlovákiai Bőssel összekötő, 3,2 millió euróból kialakított hajójáratot. Ez az egyetlen állandó, autók szállítására is alkalmas kompösszeköttetés a folyó határszakaszán.

MTI Itthon

Kompjárat indul Dunaremete és Bős között

Átadják a dunai kompkikötőt Dunaremetén és a szlovákiai Bősön jövő pénteken, ekkor indítják el az első kompjáratot a két település között - közölte Tóth Péter lipóti polgármester, a 3,2 millió eurós beruházás gesztor településének vezetője pénteken Lipóton sajtótájékoztatón.

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

A CÖF szerint a feljelentésük nyomán rendőrségi nyomozás indult Magyar Péterék népszavazása ügyében

Két külön világban léteznek a magyar cégek, de az Orbán-rendszer szabályait már mind megtanulták

Két külön világban léteznek a magyar cégek, de az Orbán-rendszer szabályait már mind megtanulták

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Adóhiány miatt csapott le a NAV a biztonsági cégre, amely védte az Orbán család hatvanpusztai birtokát is

Adóhiány miatt csapott le a NAV a biztonsági cégre, amely védte az Orbán család hatvanpusztai birtokát is

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

A HVG megtalálta: bejegyezték Matolcsy György legújabb alapítványát

A címlapról ajánljuk