Megható gesztussal emlékezett basszusgitárosuk halálára a ZZ Top
Az együttes Alabamában adta első koncertjét Dusty Hill halála óta.
Az együttes Alabamában adta első koncertjét Dusty Hill halála óta.
hvg.hu
Összesen 356 koncertet tartanak augusztus és október között falun, kis- és nagyvárosokban egyaránt.
Pontosan harmincöt éve zendült fel a Népstadion gyepén felállított színpadon Freddie Mercury előadásában a Tavaszi szél vizet áraszt.
hvg.hu
A magyar fejlesztésű Koncertbooking produkciórendelő gyorsíthatja a járvány által súlyosan sebzett előadóművészet gyógyulását.
Papp Petra Anna
Clapton nem akar „diszkriminált közönség” előtt fellépni.
hvg.hu
A koncertek zaja miatt támadták meg a hely engedélyét pár hét működés után, de a rövid szünetelés után úgy tűnik, megoldódott a dolog.
hvg.hu
A fiatalon elhunyt Siklósi Örs zenekara, az AWS az énekes-dalszerző halála óta először beszélt a nyilvánosság előtt egy nemrég megjelent interjúban.
hvg.hu
Az egyik legfontosabb mai metalzenekart a mongol The Hu, és a finn Lordi kíséri el a turnéra, aminek budapesti állomása március 13-án lesz az Arénában.
hvg.hu
Szentesen, a Múzeumok Éjszakáján adott fél playback koncertet az énekes, legnagyobb slágerében némi magyarázatot adott, hogy miért is szereti Európát.
hvg.hu
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp egy tíz éve alakult, de két éve megszűnt zenekar koncertjét ajánljuk.
hvg.hu
Többek között Krúbi és a 30Y koncertjével startolt el a szezon első fesztiválja Orfűn. A MiniFishingen szombat hajnalig közel 30 zenekar lép még színpadra, mi is ott jártunk, hogy újra átéljük a koncertélményt.
Máté Péter
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Például valamivel, ami már nagyon hasonlít egy fesztiválra.
hvg.hu
A család megvette a jegyet, a zenekar pedig szerette volna, ha kapnak valamit a pénzükért.
hvg.hu
Nehéz lesz megkerülni ezekben a napokban és hetekben a meccsek gravitációs erejét, de nem lehetetlen, mert van élet és van nyár a labdarúgó-Eb-n túl is. Mi minden napra keresünk és ajánlunk valamit, amivel ki lehet tölteni a focival párhuzamos világot. Most épp sok jó koncertet. Talán túl sokat is.
hvg.hu
Játszottak az R.E.M. előtt, de az énekesnek nem tudtak adni CD-t, mert nem volt náluk. Cannes-ban vettek át egy rangos díjat, de leginkább a tengerparti borozásra emlékeznek az egészből, a legnagyobb, a kereskedelmi rádiókba is bekerült slágereik szinte véletlenül születtek. A Heaven Street Seven fontosságára sokan csak akkor döbbentek rá, amikor hat éve látványosan búcsúztak a közönségtől. Tavaly a járvány miatt elmaradt a nagy visszatérés, idén viszont, úgy tűnik, július 16-án a Budapest Parkban és augusztusban a Fishing on Orfűn tényleg fellép az „univerzálisan alternatív” zenekar. Szűcs Krisztián frontemberrel beszélgettünk.
A New York-i Filharmonikusok szokatlan helyszínen léptek fel.
hvg.hu
Embert próbáló időszak után most térhetnek vissza a zenészek és a zeneiparban dolgozók eredeti foglalkozásukhoz. Körülbelül 50 ezer zenei rendezvény maradt el 1 év alatt.
hvg.hu
Végre újra lehet színházba és koncertre menni. Úgyhogy egy csomó művész kitalálta: mi lenne, ha nem is kéne elmenni sehová, hanem a színház, a koncert meg a kiállítás a nyakunkba ugrana az utcán?
K. B.
Bármennyire is alulértékeljük, a magyar nóta összetartó kapocs és közös örökségünk, itt az ideje büszkének lenni rá. Az Óbudai Danubia Zenekarnak pedig vannak érvei az örömzenélés mellett.
hvg.hu
Jön a hajnalba nyúló bulika, BL-döntő, két hét múlva pedig kezdődnek a koncertek. Belépni csakis védettségi igazolvánnyal lehet majd.
hvg.hu