Budapestet választotta az Európai Szocialisták Pártja
Az Európai Szocialisták Pártja 2015 júniusában Budapesten tartja soron következő kongresszusát. Az elnökség tagja, Kovács László szerint a helyszín kiválasztása üzenet az Orbán-kormányának.
Az Európai Szocialisták Pártja 2015 júniusában Budapesten tartja soron következő kongresszusát. Az elnökség tagja, Kovács László szerint a helyszín kiválasztása üzenet az Orbán-kormányának.
Október elején nacionalisták és fajvédők érkeznek egy budapesti kongresszusra. Itt lesz Vlagyimir Putyin fő ideológusa, aki az eurázsiai faj felsőbbrendűségében hisz. Magyar részről a jobbikos Gyöngyösi Márton szólal fel.
„Társadalmi szerződést” kell kötni az emberekkel a baloldal megújulásához, de ehhez nem „szivárványkoalícióra”, hanem egy erős, valóban baloldali MSZP-re van szükség – mondta megválasztása után Tóbiás József. Az MSZP új elnöke első beszédében azt mondta, a magyar demokrácia romlása tíz éves folyamat. Felszólalt a lemondott elnök, Mesterházy Attila is.
Bombariadó miatt félbeszakadt szombaton a Jobbik tisztújító kongresszusa Budapesten.
Tíz évvel meghosszabbította az amerikai kongresszus a teljes egészében műanyagból készült lőfegyverek tilalmát.
Két év múlva Magyarországon rendezik a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) kongresszusát.
Egyeztetés a szakszervezetekkel, lakossági fórumok és leleplező-kampány - ezt az akciótervet dolgozták ki az MSZP stratégái a 2014-es választás meggnyerésére. A párt szombati kongresszusán a legkevesebb szó a Bajnaiékkal kötött megállapodásról esett, állítólag nem is kellett beszélni róla. A listák pedig immár ismét meg lettek erősítve
Az „Egy csapat vagyunk" szlogen jegyében zajlik az MSZP szombati, kampánynyító kongresszusa, ahol döntenek többek között a választási listákról, illetve az Együtt 2014-PM-mel való megállapodás aláírásáról. Írásunkat bővítjük. Mesterházy több pénzt ígért az anyáknak, a nyugdíjasoknak, a felsőoktatásnak; "humanista pártnak" írta le az MSZP-t, majd adóemelést is kilátásba helyezett.
A szocialista párt választási programjáról és listáiról dönt ma az MSZP kongresszusa.
A konduktív pedagógiáról és a Pető-módszerről tartanak világkongresszust szerdától szombatig Münchenben, amelyre több kontinensről, a világ 12 országából érkeznek előadók - tájékoztatta a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetének (Pető Intézet) rektora szerdán.
Nem sikerült megoldani a patthelyzetet, a republikánus többségű képviselőház újabb javaslatait dobta vissza a demokrata többségű szenátus. Továbbra is marad tehát a kormányzati intézmények korlátozott működése.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor már úgy beszél, mint Rákosi Mátyás 1952-ben, amikor a külföldi és a belső ellenségek ellen szólított harcra, de - a DK megfogalmazása szerint - ahogy Rákosi hazudott, Orbán is hazudik.
A Jobbik szerint Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán elhangzott beszédében ismét úgy szólt, mint egy jobbikos, miközben úgy cselekszik, mint egy MSZP-s. A miniszterelnök jön a magyar családoknak három olyan évvel, amikor igazságtalanul fizettették velük a magas rezsiköltségeket - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője.
Az MSZP szerint a Fidesz szombati kongresszusán felszólaló politikusok nem mondtak semmit Magyarország reményvesztett, elbizonytalanodott millióinak, akik mélyülő szegénységet, növekvő kiszolgáltatottságot, napról napra nehezebb mindennapokat élnek meg.
Beemelte Orbán Viktor maga mellé a párt legfőbb, a kormányra is hatással lévő döntéshozó testületébe első számú államtitkárát, Lázár Jánost. A párt a Millenáris Parkban tartotta XXV. kongresszusát, ahol a rezsicsökkentés mellett is hitet tettek. Kövér László körülírta a párt ellenfeleit (arctalan nagyhatalmak, brüsszeli bürokraták, '56 vérbe fojtóinak örökösei), Kósa Lajos meg az MSZP és a német nácik között talált párhuzamot.
A világ érzékelése, az érzékszervi benyomások feldolgozása mind az agy működésének függvénye, az agy egészsége így kiemelkedő jelentőségű a test egészsége szempontjából – hangsúlyozták a neurológusok hétfőn Bécsben kezdődött világkongresszusán.
Szerdán kezdődik az Európai Érsebész Társaság háromnapos tudományos kongresszusa Budapesten. A tanácskozásra a világ minden tájáról érkeznek szakemberek.
Az árvízi helyzet miatt elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz – közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán. Kocsis Máté szerint a döntést a Fidesz elnöksége hozta meg.
"Tisztelettel, de elhárítja" a Fidesz-alelnöki jelölést Varga Mihály a Fidesz június 9-i kongresszusán – írta a Nol. Az még kérdéses, ki lesz helyette a párt negyedik alelnöke.