Sandy hurrikán - Obama 60 milliárd dollárt kér a helyreállításra
Barack Obama valamivel több mint 60 milliárd dollár támogatásért folyamodik a kongresszushoz a Sandy hurrikán által legerősebben sújtott államok megsegítésére - közölte a Fehér Ház.
Barack Obama valamivel több mint 60 milliárd dollár támogatásért folyamodik a kongresszushoz a Sandy hurrikán által legerősebben sújtott államok megsegítésére - közölte a Fehér Ház.
AFP
AFP
MTI
reuters
Látta az Együtt 2014 LMP-nek szánt megállapodás tervezetét, és abban szó sem volt vétójogról a további megállapodásokat illetően, a sokat emlegetett „liberális körök” azonban megüzenték az ökopártnak: vagy csatlakozik Bajnai Gordonékhoz, vagy „kinyiffantják” őket – állítja a hvg.hu-nak adott interjújában Róna Péter.
Kósa András
Hiába tündököltem Bajnai Gordon legjobb barátjaként a sajtóban az elmúlt hetekben, nekem is iszonyatosan sok vitám van az Együtt 2014 vezetőivel – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Jávor Benedek. Az LMP hétvégi kongresszusa után lemondott frakcióvezető szerint aki ma reálisnak gondolja a párt által elfogadott stratégiát, az nem olvas újságot és nincs tisztában azzal, hogy mi a helyzet 2012 őszén Magyarországon.
Kósa András
Az LMP-ben egyelőre senki nem tudja, mit hoz a jövő a pártnak, az után, hogy szombat éjjel eldőlt: a zöldek nem csatlakoznak Bajnai Gordonék mozgalmához. Az Együtt 2014 délután reagál, egy befolyásos szocialista politikus szerint ugyanakkor „Bajnai Gordon ugyanazt próbálta megcsinálni, ami már Gyurcsány Ferencnek sem sikerült” - igaz, erre szerinte az LMP még rámehet.
hvg.hu
A hvg.hu-nak sikerült videóra venni, amint az LMP zártkörű kongresszusának végén lemond Jávor Benedek. A frakcióvezető az után mondott le, hogy az ökopárt kongresszusán a többség arra szavazott, hogy ne lépjenek be az Együtt 2014 Mozgalomba. A döntés győzelem Schiffer András számára, és a kooperatív Karácsony Gergely-Jávor Benedek tengely képviselte politika háttérbe szorulását jelenti. Nézze meg videónkat!
Dezső András
Az ökopárt kongresszusán a többség arra szavazott, hogy ne lépjenek be az Együtt 2014 Mozgalomba. A döntés győzelem Schiffer András számára, és a kooperatív Karácsony Gergely-Jávor Benedek tengely képviselte politika háttérbe szorulását jelenti. Jávor Benedek lemondott a frakcióvezetésről, Schiffer András ugyanakkor azt mondta lapunknak, nem akar frakcióvezető lenni.
hvg.hu
Tudósítónk szerint már többen vannak a "függetlenségpártiak" az LMP kongresszusán.
hvg.hu
Az LMP szombaton kezdődő, kétnapos budapesti kongresszusának első napján dönt a párt stratégiájáról, ezen belül szövetségesi politikájáról. Ha a résztvevők az együttműködést választják, akkor külön határozatot kell hozniuk az LMP Együtt 2014-gyel kialakítandó viszonyáról.
MTI
A papírforma győzött a kínai választásokon, csupán a pártot irányító héttagú bizottság magas átlagéletkora ad okot meglepetésre. Az új elnök, Hszi Csin-ping beszéde bizakodásra adhat okot, az idősebb bizottsági tagokat viszont nem valószínű, hogy rá lehet majd venni jelentős reformokra.
Zubor Zalán
Minél kevesebb volt minisztert és államtitkárt szeretne látni az Együtt 2014-ben Juhász Péter. A Milla vezetője szerint félreérti a helyzetet, aki azt gondolja, Bajnai Gordon vezető szerepet tölt be az együttműködésben, listavezető majd az lesz, akivel a legnagyobb esély van leváltani a Fideszt. A LMP csatlakozása erősítheti a garanciát, hogy nem a 2010 előtti állapotok restaurálására készülnek. Interjú.
Kósa András
Bár hosszas, zárt ajtók mögött zajló politikai harcok előzték meg, nem várhatók meglepetések a Kínai Kommunista Párt vezetőváltó kongresszusán. A kérdés inkább az, hogy a stafétát átvevő szürke hivatalnokok képesek lesznek-e véghezvinni a szükséges gazdasági és társadalmi reformokat.
Zubor Zalán
Kína folytatni fogja a politikai szerkezet reformját, a demokrácia kiszélesítését, aminek része a demokratikus választás, a jogok és a szabadság biztosítása - hangoztatta egyebek mellett csaknem másfél órás beszámolójában Hu Csin-tao, a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkára a párt XVIII. kongresszusának nyitónapján, csütörtökön.
MTI
Csatáry László "hírhedt náci háborús bűnös" haladéktalan felelősségre vonását sürgette Áder János köztársasági elnökhöz és Orbán Viktor kormányfőhöz intézett levelében 20 amerikai kongresszusi képviselő.
MTI
Idén is összegyűltek a világ mikulásai Dánia fővárosában, hogy kipihenjék az ünnepek fáradalmait, és még a zumbát is kipróbálták. Összesen 125 mikulás vesz részt a hétfőn kezdődött négynapos mikulás világkongresszuson Koppenhágában, amely a sorban már az ötvenötödik.
MTI
A bevándorlási kérdés megoldásának blokkolásával vádolta meg a kongresszust pénteken Barack Obama amerikai elnök.
MTI
Schmitt Pálról is elfogadtak egy határozatot a szocialisták, akik egész napos, zárt kongresszuson választották meg a párt régi-új vezetőit. Mesterházy Attila kétharmaddal verte kihívóját, Szanyi Tibort, aki szerint vezérelvűség uralkodik az MSZP-ben. Mesterházy Attila megválasztása után arról beszélt, amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.
hvg.hu
Simon Gábor leköszönő választmányi elnököt választotta az MSZP elnökhelyettesévé a párt szombati tisztújító kongresszusa. Az országos választmányt a következő két évben Botka László szegedi polgármester vezetheti, aki egyedüli jelölt volt a tisztségre.
MTI
Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.
unknown
Az MSZP elnöke szerint pártja tanult a hibáiból.
MTI
A szavazatok valamivel több, mint kétharmadát megszerezve választották meg újabb két évre az MSZP elnökének Mesterházy Attilát a párt tisztújító kongresszusán.
MTI
MTI
hvg.hu