Online is le lehetett tenni 50 méteres úszásból a vizsgát egy sanghaji egyetemen
Az indoklás szerint így lehet biztosítani, hogy a koronavírus-járvány ellenére is gördülékenyen történjen meg a diploma előtti vizsga.
Az indoklás szerint így lehet biztosítani, hogy a koronavírus-járvány ellenére is gördülékenyen történjen meg a diploma előtti vizsga.
Keresik azt a nézőt, aki a legtöbb olyan előadásra váltotta meg jegyét, amelyet kénytelenek voltak elhalasztani.
A ferihegyi tárgyalások mihamarabbi sikerében reménykedik az ipari miniszter, ki kellett adni, hogy hol mennyien haltak meg koronavírusban és egyre kevesebb menekült jön hozzánk Ukrajnából. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Egy jordániai férfi kaphatott úgy védettségi igazolványt, hogy nem adtak neki oltást.
És azt javasolja Phenjannak: ennek érdekében állítsa le rakétakísérleteit.
A rendelőből vitték el a rendőrök a háziorvost és az asszisztensét.
Lehet, hogy lassacskán ciklikussá, kiszámíthatóbbá válik a Covid-hullámok felbukkanása? Erről közölt szakmai véleményeket a múlt héten a Nature tudományos folyóirat.
Még mindig nem érte el a 2019-es termelés mértékét a magyar söripar.
A sós vízzel való gargalizálást is népszerűsítik, mint gyógymódot.
A John Hopkins Egyetem közzétette a legfrissebb járványszámokat, eszerint már félmilliárd felett a Covid-fertőzöttek száma világszerte.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagyon nyugtalanítónak nevezte szombaton az országban hivatalosan csak nemrég kitört, de robbanásszerűen terjedő koronavírus-járványt, és hadba szólított mindenkit a legyőzésére.
Egy friss kutatás során a tudósok az 1918-19-es spanyolnátha idejéről származó tüdőmintákat elemezték, hogy kiderítsék, hová tűnt az emberiség eddigi legnagyobb járványát okozó vírus.
Most először ismerte el hivatalosan Észak-Korea, hogy a területén megjelent a koronavírus.
Azonban a légitársaságok, az indulási és célországok szabályai a központi szabályozástól eltérhetnek.