Nem segíthetnek a kínaiak a téli olimpia sportolóin, ha autóbalesetet szenvednek
Peking "zéró korona politikát" vezet be a téli olimpia idejére, hogy minél kisebb legyen a megfertőződés esélye.
Peking "zéró korona politikát" vezet be a téli olimpia idejére, hogy minél kisebb legyen a megfertőződés esélye.
Így jellemzi a Pekinghez közeli nagy kikötőváros küzdelmét az omikron ellen a Global Times, amely hangsúlyozza: annál is nagyobb figyelem kíséri ezt a kínai fővárosban, mert február elején kezdődik a Holdújév, és akkor rendezik meg a téli olimpiát is.
Kórházban 2932 beteget ápolnak, lélegeztetőgépen 274-en vannak, a halottak száma átlépte a 40 ezret.
A Guardian megszerezte a teniszező éjféltől egészen reggel háromnegyed nyolcig tartó reptéri vitájának leiratát, amely sok kérdésre választ ad.
Olaszországban az átoltottság 90 százalékos, Mario Draghi miniszterelnök szerint az intenzív osztályokon kezelt betegek kétharmada oltás nélküli.
A 28,5 millió adag vakcinából 16 milliót adtak be. Volt amit eladtak, akadt amit eladományoztak, míg 912 ezer tönkrement, mert lejárt a szavatossága.
A virológus szerint azoknak a védettsége, akik az omikron okozta fertőzésen jutottak túl, három-négy hónap alatt el fog kopni.
A játékos pályára lépne az egy hét múlva kezdődő Australian Openen.
A pandémia kezdete óta egyre gyakrabban látni hanyagul eldobott maszkokat a világ városainak járdáin, parkjaiban, vizeiben.
Tízszer annyi fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyiről a hivatalos adatok alapján tudunk - állítja Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos.
Az Egészségügyi Világszervezet vészhelyzeti igazgatója szerint a járványvédelmi intézkedések nagyon szigorúak és erőteljesek a helyszínen.
Vasárnaptól egészen január végéig közlekedhetnek pótlóbuszok a vonalon.
A torna megrendezése nincs veszélyben, a nézők védettségi igazolvánnyal, vagy 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel mehetnek meccsre.
Az indulás előtti tesztelési kötelezettség megszűnése a teljes körűen beoltott felnőtt beutazókra, illetve a 18 éven aluliakra vonatkozik.
A francia oltásellenesek Macront dühítenék fel, aki korábban az oltatlanoknak ígérte ugyanezt.
Bár nem tudni, ekkor már tisztában volt-e az eredményével.
Egy lapinterjúban arról beszélt, hogy naivitás azt hinni, az omikronnal véget ér a világjárvány.
A koronavírus-járvány hosszú távú hatása nem feltétlenül a populizmus meggyengülése lesz, sőt, az elitellenesség vagy a tudománykritika még baloldali követőkre is talál. Vélemény.
A Semmelweis Egyetem rektora szerint az újabb hullámért felelős variáns rendkívül fertőző, „kihasználja a legkisebb rést is”.
Az aktív fertőzöttek száma nőtt, a kórházban ápoltaké csökkent.