Máris szigorítanak a britek az omikron miatt, újra kötelező lesz a PCR-teszt a belépés után
Visszatér a beltéri maszkviselés is, miután megtalálták az első fertőzötteket, akik az új dél-afrikai variánst kapták el.
Visszatér a beltéri maszkviselés is, miután megtalálták az első fertőzötteket, akik az új dél-afrikai variánst kapták el.
A WHO szerint aggodalomra ad okot az omikron névre keresztelt mutáció, amelyet már több európai országban is kimutattak.
Csatlakozunk az uniós javaslathoz.
Persze ehhez az is kell, hogy minél többen beoltassák magukat.
A tünetek pénteken jelentkeztek, a betegség még aznap legyőzte a fővárosi állatkertben gondozott ragadozó szervezetét. Az állattal kapcsolatba került gondozókat letesztelik.
Egyiptommal is sikerült megállapodni. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, a megállapodásokkal a felelősségteljesen viselkedő embereknek segítenek visszakapni a korábbi életüket.
A holland hatóságok mindenkit leteszteltek a két járaton, a fertőzötteket pedig tovább vizsgálják, hogy kiderüljön, melyik variáns található meg a szervezetükben.
A vendéglátó egységeknek és a nem alapvető árucikkeket forgalmazó boltoknak délután öt órától reggel ötig zárva kell tartaniuk.
A tüntetők már az üzemanyag-áremelés és az infláció ellen is tiltakoznak.
A humorista súlyos beteg lett a családjával együtt. Az összes idei fellépését lemondta.
Határzár nincs, Győr pedig közel van. Az Árkád parkolójában minden hatodik, hetedik autó szlovákiai.
Az elmúlt hetekben stagnál a Semmelweis Egyetem kórházaiban kezelt covidos betegek száma.
Szijjártó szerint az orosz vakcinának kitűnő eredményei vannak harmadik oltásként.
A kiskorúak az összes megbetegedett tíz százalékát jelentik.
Előzetes bejelentkezés után, antigénteszttel szűrnek.
A kórházban ápolt covidos betegek száma 6900 fölé emelkedett.
A vírust csak úgy mattolhatjuk meg, ha átlagban okosabbak vagyunk nála. Addig meg hadd tüntessen, akinek ez az utolsó kívánsága. Azzal is gyorsít a folyamaton. Vélemény.
Wunderlich József a Facebookra írt posztban kérte számon a Vígszínház vezetését, amiért nem végeznek rendszeres Covid-teszteket a színészeken, neki magának pedig a covidos családja mellől a karantén lejárta után együtt kellett a színpadra állnia idős színészekkel. Rudolf Péter igazgató minderről azt mondja: az állam és az orvosok által biztonságosnak ítélt protokollt követik, sőt néha még annál szigorúbban is járnak el, noha 97 százalékos náluk az átoltottság.
Pfzer-oltKisebb dózist kapnak, mint a felnőttek.
A magyar biokémikus szerint így egy új variánshoz is nagyon gyorsan tudnak alkalmazkodni.