#korrupció

Magyar származású politikus korrupciós botránya New Yorkban

Bűnösnek vallotta magát New York állam korrupcióval vádolt egykori számvevője, a magyar származású Alan G. Hevesi, aki csütörtökön feladta magát és a manhattani legfelsőbb bíróság előtt beismerte, hogy kampányának támogatásáért, utazásokért és egyéb juttatásokért cserébe a felügyelete alatt álló állami nyugdíjalapból több száz millió dolláros befektetést hagyott jóvá egy magánbefektető cég javára.



A Transparency International javaslatai a magyar korrupció ellen

A Transparency International vállalati támogatói konkrét javaslatokat tettek az üzleti szféra számára kiszámíthatóbb jogi környezet kialakítására a Cséfalvay Zoltánnal folytatott megbeszélésükön, egyebek közt fontosnak tartották, hogy a felügyelő hatóságok ne éljenek vissza jogosítványaikkal – áll a szervezet keddi közleményében.


Rejtett kamera: korrupció az európai határátkelőkön

Legalább egy ember állásába kerül az a botrány, amely ma robbant ki Horvátországban, de az egész horvát rendőrség jóhírének is árthat a szégyenteljes eset. A horvát sajtó ugyanis rátalált az interneten egy videóra, amelyen horvát rendőrök kérnek "kilépési díjat" török állampolgároktól a határátkelőn.



Tíz százalék jattot kell fizetni fideszeseknek Szombathelyen – Népszava

Egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe, az elnyert munka után 10 százalékot kell „visszaadnia” a Fidesz helyi prominenseinek, Marton Zsolt és Szakály Gábor önkormányzati képviselőknek – állítja csütörtöki számában a Népszava egy birtokába került hangfelvételre hivatkozva.



Kaltenbach Jenő véget vetne a Városháza titkolódzásának

Kaltenbach Jenőt, a szegedi egyetem közigazgatási tanszékének vezetőjét, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosát második helyre sorolták az LMP budapesti listáján. Pártja, ha lehetősége lesz, véget vet a Városházán folyó titkolódzásnak, elzárja a korrupció csapjait, szorgalmazni fogja „részvételi költségvetés” készítését, de egyelőre nem gondolkodik azon, hogy adott esetben koalícióra lépjen-e valamelyik párttal.



ÁSZ: korrupciós térkép készül az országról

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által a korrupciós kockázatok feltérképezését támogató elektronikus adatfelvevő, feldolgozó és térképi megjelenítő rendszer fejlesztésére kiírt közbeszerzést az InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda Kft. nyerte meg nettó 18 millió 375 ezer forinttal − az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.


Jelentés az orosz korrupciós pokol borzalmas bugyraiból

Oroszországban a korrupcióra fordított összeg idén a bruttó hazai termék, a GDP mintegy 50 százalékát éri el, s a legkorruptabbak a rendvédelmi szervek és a bíróságok – állítja jelentésében az Orosz Ügyvédek Szövetsége az Emberi Jogokért elnevezésű szervezet.







„A korrupció időnként a kisebbik rossz”

„Magyarországon a korrupció nem a politikusok huncutsága, áthatja mindannyiunk életét” – állítja Szalai Ákos közgazdász. Ebből következik, hogy szerinte „néha jobb a korrupciót eltűrni, mint megszenvedni a korrupcióellenes harcban kitalált eszközöket”.


Hat évet kapott a birkahússal megvesztegetett ügyész

Hat év börtönbüntetést szabott ki szerdai jogerős ítéletével a Debreceni Ítélőtábla vesztegetés miatt Angyal Istvánra, a Fehérgyarmati Városi Ügyészség volt vezetőjére, emellett véglegesen eltiltotta az ügyészi hivatás gyakorlásától - közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtótitkára.



"Tisztasági nyilatkozatot" kell tenni a pécsi egyetemen

"Tisztasági nyilatkozatra" kötelezi a nagyobb összegekért felelős munkatársait a Pécsi Tudományegyetem (PTE) a közeljövőben: az érintetteknek ki kell jelenteniük, hogy nincsenek kétes pénzügyeik, és ilyenről beosztottjaik, kollégáik körében sem tudnak.