Biró Ferenc reagált az ügyészség egyik vádjára: El kell tudni mondani azt, hogy ha ellopod, adott esetben elkárhozol
Az Integritás Hatóság elnöke egy általa alkalmazott férfi munkaköreit ecsetelte.
Az Integritás Hatóság elnöke egy általa alkalmazott férfi munkaköreit ecsetelte.
HVG
Az üzenetben az áll, hogy a napokban megjelent hírek – amelyek alapján a cégcsoport szerződéseit is vizsgálják az ügyészek az egész országot behálózó korrupciós ügyben – nem befolyásolják a teljeseítést.
HVG
Nagymesterek, dörgölőző vállalkozók és más kijáróemberek uralták le a közbeszerzések világát az elmúlt évtizedekben – ez bontakozik ki a most nyilvánosságra kerülő, főként önkormányzatokat érintő korrupciós botrányokból. A milliárdos vesztegetések azonban még csak a kisebb halakat buktatják le.
Háromszoros áron, összesen 185 millió forintért vettek műanyag motorokat, amit aztán még felmatricáztak hárommillió forintért.
HVG
Dőlnek a NER-es csontvázak, így az is nyilvánvaló lesz, hogy a Fidesz nem is darálta be az intézményeket. A rendőrök, hivatalnokok mindig is tudták, mit kell tenniük, csak inkább nem csináltak semmit.
Az ügyészség vádat emelt a korrupció ellen létrehozott Integritás Hatóság elnöke ellen, aki önmagát a Fidesz áldozatának mutatja. Jogviszonya a Tisza által Fidesz-bábnak tartott Windisch László kezében van.
Az Integritás Hatóság elnöke szerint aggasztó, hogy akkor emeltek ellene vádat, amikor a parlament elé kerül az antikorrupciós törvényjavaslat.
HVG
„A KEHI mostantól arra szolgál, amire való, a magyar emberek közös pénzének védelmére” – ígéri az új kormány.
HVG
A fideszes politikusok által osztogatott játékok beszerzésére vonatkozó, a Kulturális és Innovációs Minisztérium által visszatartott adatokat a Szociális és Családügyi Minisztérium adta ki.
HVG
Mégis hogy fog ezután ugyanolyan szeretettel mókust menteni?
HVG
A házelnök benyújtotta az első vagyonyilatkozatát és úgy látja, hogy az adatkérés elavult, hiányos és nem biztosítja a transzparenciát.
HVG
Az Orbán-kormány bukása óta kérdés Magyarországon, hogyan számoltatható el a politikai elit. Peru világrekorder ebben: utolsó kilenc elnöke közül négy jelenleg is börtönben ül, egy a letartóztatása előtt öngyilkos lett, egy másik pedig éveket töltött házi őrizetben.
Klopfstein-Lászlo Kornél
Nyolc embert tartóztattak le a parkfenntartási kenőpénzbotrányban; egyre több részlet derült ki, hogyan szereznék meg és költenék el a hatezer milliárd forint EU-pénzt; megérkeztek az utolsó céges beszámolók is 2025-ről. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Egy ember esetében a szökés, elrejtőzés veszélye is fennáll a bíróság szerint.
HVG
Igaz, a párt sem a konkrét ügyet, sem az abban érintett politikust nem nevesítette.
HVG
A II. kerületi polgármester szerint a vele szembeni gyanúsítás teljes egészében megalapozatlan.
HVG
Gy. Tamást, az egyik legnagyobb közétkeztető cég tulajdonosát is előállították az óbudai korrupciós ügyben – értesült a HVG. Úgy tudjuk, a rendkívül szerteágazó botránynak már legalább négy része van, több gyanúsított pedig megállapodást köthetett a hatóságokkal.
Decemberi kaszálás, locsolgatás napi 90 ezerért, túlárazott szerződések, feketemunka, többtucatnyi gyanúsított – napról napra tovább gyűrűzik az Óbudáról indult korrupciós ügy. Budapesti politikusokkal beszélgettünk arról, melyik kerületek lehetnek érintettek, mit szólnak a pártokon átívelő nyomozáshoz, és milyen megoldásokkal gyomlálhatók ki a visszaélések, hogyan csökkenthető a fűnyírás korrupciós kockázata.
Molnár Zsolt védője a Gyorskocsi utcában arról beszélt, hogy nem tartja megalapozottnak ügyfele letartóztatását, amely egyébként harminc napra szól.
HVG
A II. kerületi polgármester és a védelmét ellátó ügyvéd panaszt tett a gyanúsítás ellen.