#kortárs kultúra


„A világ egy magyar szerzőt lát bennem” – interjú Eötvös Péterrel
 

„A világ egy magyar szerzőt lát bennem” – interjú Eötvös Péterrel

Bár fontosnak tartja, hogy a helyi kultúrákat védjük és támogassuk, de úgy véli, létezik egy "nagyobb kulturális kör" is. Újragondolta Az ördög tragédiája című operáját, az így született Paradise Reloaded (Lilith) című darabot nemrég Bécs után a MÜPA-ban mutatták be. A világhírű, 10 éve újra Magyarországon élő Eötvös Péter zeneszerzővel beszélgettünk az első emberpár mellett feltűnt másik nőről, a határok szűkítéséről, az "itthon" érzésről.

Baróti Éva Baróti Éva

Harmadik típusú találkozás az Arctic Monkeys-zal
 

Harmadik típusú találkozás az Arctic Monkeys-zal

Harmadik album. A megmondók szerint ekkor válik el, hogy innentől kezdve lefele, vagy felfele. Az Arctic Monkeys fütyül a grammozásra, szerintük mindez csak humbug. Hogy sikerül-e a planéta teljes birtokba vétele, még kérdés. Az viszont már most biztos, a Mercury-díjas debütöt és a BRIT Awards-szal megkent Favourite Worst Nightmare-t csak beetetésnek szánta a sheffieldi négyes.

unknown unknown

Patton mint keresztapa, avagy a Faith No More csendben zúz
 

Patton mint keresztapa, avagy a Faith No More csendben zúz

A Sziget egyik nagy visszatérője lehet a Faith No More, amelyről valószínűleg még a legelszántabb híveik sem gondolták, hogy valaha össze fognak állni újra. Mike Patton annyira radikálisan más projektekben érdekelt és annyira nosztalgia-ellenes alkat, hogy ez kizártnak tűnt. És tessék.

hvg.hu hvg.hu

Amit tudni akartál Szlovákiáról, csak senki nem mondta
 

Amit tudni akartál Szlovákiáról, csak senki nem mondta

A dolgok állása. Ki fizeti ki a művész diákhitelét? Azt hitted, ismerted Pozsonyt? Na, majd döbbensz! A próféta szól belőlük? Jazzékiel újbóli eljövetele. A divat legyőzi a halálfélelmet. Tiszta lapok Szombathelyen. Látszólag összefüggéstelen mondatok? Igen. A hvg.hu programajánlója.

unknown unknown

Ott voltál? - A 24 legjobb magyarországi koncert
 

Ott voltál? - A 24 legjobb magyarországi koncert

Vannak feledhetetlen pillanatok: a szüzesség elvesztése, az első házasság, a gyermekáldás, miegymás. Ám van, amikor hasonló katarzist jelent egy váratlanul, vagy akár vártan jól sikerült koncert is. A Wan2 összeszedte a 22 legfelejthetetlenebb önálló koncertet, amelyet nemzetközi sztárok nálunk adtak. Íme a lapszerkesztők emlékei, plusz 2 koncerttel, csak itt, a hvg.hu-n!

unknown unknown

Az Entropa leszerelésével tiltakozik a cseh botrányművész
 

Az Entropa leszerelésével tiltakozik a cseh botrányművész

Várhatóan már május 10-én szétszedik és Prágába szállítják az Európai Unió brüsszeli központjában év elején felállított, nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Entropa műalkotást. Az installáció alkotója, David Cerny ezzel kíván tiltakozni az ellen, ahogyan az ellenzék Václav Klaus államfő segítségével megbuktatta a Mirek Topolánek vezette cseh kormányt.

MTI MTI